Fórum az internetről a Művészetek Völgyében
Csepeli György közlése szerint az ország 500, leginkább hátrányos helyzetű településének óvodáiba még az idén eljuttatják azt az úgynevezett okos kölyök elnevezésű eszközt, amellyel játékos formában készülhetnek fel a kisgyerekek az internet használatára. Hozzáfűzte: 2006-ig minden óvodát el akarnak látni ilyen "számítógépes kuckóval".
Az államtitkár közlése szerint szeptember 9-én úgynevezett digitális középiskolát indítanak Miskolcon, az ottani Földes Ferenc Gimnáziummal együttműködve. Tájékoztatása szerint az iskola 220 felnőtt korú tanulóval kezdi meg működését, ennek sokszorosa volt a jelentkezők száma. A képzés során többségében roma önkormányzati vezetők szerezhetnek majd érettségi bizonyítványt - tette hozzá az államtitkár.
Kapcsolódó cikkek
- Újabb művészi kapcsolószekrények Budapest utcáin
- Hiteles elektronikus ügyintézés az egészségügyben
- Közösségi Technológiai Központ nyílik Tatabányán
- Megjelent az Adobe LiveCycle Enterprise Suite család
- Megalakult az Első Magyar e-Közigazgatási Klaszter
- Európában is hír a budaörsi wap-szolgáltatás
- Kóka: infokommunikációval a versenyképesség fokozásáért
- Kovács Kálmán: a hatékony állam alapja az elektronikus ügyintézés
- Hírközlési Piaci Információs Rendszer
- E-kormányzat: manchesteri határozat az átláthatóságról és a nyíltságról
Június 11-én ismét megérkezik Magyarországra a Startup Safari Budapest
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Bővíti a napenergia-kapacitást üllői gyártóüzemében a Lenovo
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).