Prim Hírek

Így adótartozásuk 1998-ra éves árbevételük 13%-a lett volna. Ezért úgy döntöttek, hogy a bírósághoz fordulnak, mert ha ezt a határozatot nem támadják meg, akkor a továbbiakban meg kell emelniük sok kitüntetést kapott oktató CD-ROM-jaik - ClipDIC, Manó sorozat, Lopva angolul stb. - eladási árát, ami katasztrofális hatással lenne a meglehetősen szűk CD-ROM-piacra. Ráadásul a forgalmazó folyamatosan a kalózmásolatokkal küzd, melyeket az elmúlt években egyre nagyobb számban fedeztek fel a felhasználóknál.

A továbbiakat Borsódi Donát igazgató így fogalmazza meg: - 1997 végén az akkori tárca berkeiben úgy döntöttek, hogy támogatni fogják a kulturális értékeket őrző, valamint az oktató anyagokat készítő CD-ROM-kiadókat, ezért e termékek forgalmazására törvényben fogják biztosítani a 12%-os áfakulcs alkalmazását, és így módosítani fogják az áfatörvény 1. számú mellékletének 71/A. pontját. A törvény ki fogja mondani - ez volt a törvényalkotó szándéka -, hogy ettől kezdve az oktató, nyelvtanító és ismeretterjesztő CD-ROM-ok a könyvekkel azonos kategóriába kerülnek, ugyanis ezek az alkotások vagy helyettesítik, vagy kiegészítik az írott anyagokat.

A törvénytervezet megjárt különböző fórumokat, többek között a Pénzügyminisztériumot is, és 1997 végén megszületett az 1998. január 1-jétől érvényes törvény. Ez szó szerint a következőket tartalmazza: "12%-os adókulcs alá tartozik az 1. sz. melléklet 71/A. pontja alapján a kizárólag olvasható rögzített adatállományt tartalmazó CD-lemez (a SZATJ 98-ból)."

A SZATJ az éppen akkor érvényben lévő statisztikai besorolást jelenti. A KSH-tól kapott állásfoglalás szerint: "A csak számítógépen lejátszható CD-k, melyek számítástechnikai szempontból nem írhatók, csak olvashatók (pl. játékprogram, nyelvoktató program, egyéb oktatási és oktatást segítő program, oktató gyermekprogram stb.) a SZATJ 98 számítástechnikai adattermék termékcsoportjába tartoznak."

Sajnos a törvény nem volt eléggé egyértelmű, ezért már 1998-ban vitatták, hogy tulajdonképpen mi is tartozik a 12%-os áfakategóriába. Biztosak voltunk benne, hogy a mi termékeink ide számítanak, de azért biztos, ami biztos, 1998 januárjában állásfoglalást kértünk az APEH Bács-Kiskun megyei szervezetétől és a Központi Statisztikai Hivataltól, hogy valóban helyesen járunk-e el, így azután mi is áttértünk a 12%-os áfakulcs alkalmazására.

Ezek után 1998 júniusában a Pénzügyminisztérium megjelentetett egy APEH-iránymutatást, miszerint a 12%-os áfakulcs a SZATJ 98-ból csak egy szűkebb körre, a "köznapi" értelemben kizárólag olvasható, rögzített adatállományt tartalmazó CD-kre vonatkozik, a többi termék esetében 25%-os áfát kell felszámítani. Az iránymutatás szerint a 25%-os kategóriába tartoznak például azok a CD-k, amelyek meg is szólalnak, azaz hallgathatók, mert azok nem "köznapi" értelemben olvasható alkotások. Az iránymutatás szerint a "köznapi" azt jelenti, hogy a kérdéses CD-n csak írott szöveg van, a zenét és az élőbeszédet ugyanis köznapi módon nem olvassák, hanem hallgatják.

Ez számomra teljes képtelenségnek tűnt, így bírósághoz fordultam, s az első tárgyalás után bekérték a termékeinket is. A második tárgyalás előtt felkértük Baráth Istvánt, a VTCD igazgatóját, hogy fejtse ki véleményét egy szakértői jelentés formájában. Ebben kimutatta, hogy az illetékesek félreértették a köznapi értelemben vett CD-olvasást, ugyanis a hang "olvasása" a CD-n pontosan megfelel a rögzített adatállomány olvasásának, sőt az technikailag is éppen olyan, mint a szöveg olvasása. Elmondtuk azt is, hogy ezért készülnek ma már szinte csak multimédiás oktató CD-k, amelyek nem csak szöveget, hanem hangot, képet, sőt videót is tartalmaznak, ezeket pedig a törvény értelmében 12%-os áfával kell forgalmazni. Egyébként az eredeti törvényben sem a "köznapi értelem", sem a "hanganyag" nincs benne kitételként, azt csak utólag magyarázták bele.

A bírónő ezután felfüggesztette az ülést, majd június 28-ai dátummal - még az újabb bírósági ülés előtt - megkaptuk az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, Hatósági Főosztály, Bács-Kiskun megyei Hatósági Osztály módosító, saját elsőfokú határozatát megsemmisítő döntését, amiben többek között azt írják: "Az adózó kérelme megalapozott [...]. A csatolt szakértői nyilatkozat alapján megállapítottam, hogy az adózó által értékesített CD-ROM-ok esetén teljesül a 'kizárólag olvasható' feltétel, ugyanis a felhasználó, aki a CD-n lévő információt hasznosítja, újabb információt semmiféle eszközzel rögzíteni nem tud, onnan csak a gyárban rögzített tartalom erejéig, a rendelkezésre álló és megfelelő műszaki tartalmú számítástechnika eszközeivel tud kiolvasni, tehát ezek a CD-lemezek felül nem írhatók."

A határozat következő pontja önkritikát gyakorolva még a hibájukat is nagyon korrektül elismeri, ugyanis a következőket mondja: "A szakértői vélemény alapján megállapítható az is, hogy a 'kizárólag olvasható' kifejezés a szövegkörnyezet ismeretében informatikai kifejezés (számítástechnikai fogalom), a 'köznapi értelemben olvasható' kitétel nem értelmezhető, az áfatörvény hivatkozott rendelkezésének ekképpen történő magyarázata nem helytálló."

Azt hiszem, az a probléma, hogy az 1998. júniusi minisztériumi állásfoglalás nem a törvény célját, hanem a formaságokat tekintette mérvadónak. A törvényalkotó eredeti szándéka ugyanis az volt, hogy az oktató és az ismeretterjesztő programoknak adjon kedvezményt. A csak szöveges oktató és ismeretterjesztő CD-ROM-ok ma már olyan ritkák, mint a fehér holló. Humoros lett volna, ha az akkor érvényes minisztériumi iránymutatás miatt eredetileg multimédiás programjainkat kénytelenek lettünk volna ezután hang nélkül készíteni.

Érdekesség, hogy 1999-ben pontosítottak a törvény szövegén, így ebben az évben már egyértelmű, hogy melyik CD-ROM 12%-os, és melyik 25%-os, gond csak az 1998-ban eladott CD-ROM-okkal volt, amikor a törvényt még többféleképpen lehetett értelmezni. Ezért kellett a bírósághoz fordulnunk ebben a "bonyolult" kérdésben.

A happy enddel végződött történet tanulsága, hogy a hasonló cipőben járók ügye nem elveszett, és ha az embernek szakmailag igaza van, akkor nem kell a reményt feladnia. Végül pedig fel kívánja hívni a törvényalkotók figyelmét, hogy a pontatlanul, szakértelem nélkül megfogalmazott törvények rengeteg időt és pénzt pocsékolnak el, s így temérdek kárt okozhatnak.