"Zártcélú" tárgyalások olcsóbban az interneten

forrás Prim Online, 2003. augusztus 14. 12:30
Nem szükséges a drága zártláncú televíziós rendszerek kiépítése a bíróságokon. Az új Büntetőeljárási Törvény, „a tárgyalások zártcélú távközlő hálózat útján" követelményei elvben az interneten keresztül is teljesíthetők.
Egy zárt számítógépes rendszert kell elképzelni, mondja a szakember, amiben természetesen csak a regisztrált felhasználók, illetve helyszínek hívhatják egymást. Az adatok egy központi szerverbe futnának, ami lehetne pl. a bíróság egyik központi épületében, vagy egy erre kijelölt szolgáltatónál. Az adatvédelmi szempontok az első, míg a jobb infrastruktúra és a rendelkezésre álló nagyobb sávszélesség a második lehetőséget kívánja meg, teszi hozzá Laczkó Gábor a hasonló feladatok ellátására képes rendszereket fejlesztő Telindus szakértője.

A központi szerver feladata lenne kérésre az egyes helyszínek összekapcsolása és az események rögzítése. A rögzített kihallgatásokat is ez a gép tárolná és csak az férhetne hozzá, aki illetékes az adott ügyben. Természetesen a rendszer minden eseményt naplózna, hiszen minden beavatkozás visszakövethető kell legyen. A kommunikáció az interneten zajlana, a futó adatok biztonságáról pedig egy VPN hálózat gondoskodna.

Az adatbiztonság kialakításánál az egyik fő szempont, hogy az archívumhoz ne férhessen hozzá illetéktelen. Ezért a tárolt információk lekérdezése csak két személy egyidejű bejelentkezésével volna lehetséges. Vagyis, ha valaki meg akar nézni egy felvételt, akkor egy másik arra jogosult személy közreműködését kell kérnie. A rendszer persze naplózza, hogy melyik két személy mikor és honnan jelentkezett be és melyikük milyen archívumot nézett meg.

A rendszer végpontjain - tehát a bíróságon, rendőrségen, börtönökben, stb. különböző felszereltségű videó munkaállomások lennének. A börtönökben, vagy a rendőrségen elég egy erre kifejlesztett kamerából és egy PC-ből álló rendszer. Ez már alkalmas arra, hogy a kihallgatandó személy leüljön elé, lássa a bírót, hallja a kérdéseket és azonnal válaszolni is tudjon rájuk. A bíróságokon ugyanez a rendszer kiegészül egy kivetítővel, hogy a teremben ülők is jól hallják, illetve lássák, amit a kihallgatott személy mond. Egy- egy ilyen munkaállomás létrehozásának költsége nem több mint 350-400 ezer forint.

Szeretném hangsúlyozni, fejezte be Laczkó, hogy ez egyelőre csak egy elvi megoldás, melynek megvalósításához az érintett szervek együttműködése is szükséges. Érdemes azonban elgondolkodni a felvetésen, hiszen ez a megoldás biztonságosabb és olcsóbb, mint egy zártláncú televíziós hálózat kiépítése.

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Az LG OLED tévéinek legfontosabb AI és személyreszabhatósági innovációi mutatkoznak be az új QNED TV-modellekben

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 08:44

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32