IHM: a Közháló program meghirdetése

forrás Prim Online, 2003. augusztus 27. 20:32
Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter augusztus 27-én bejelentette, hogy a minisztérium ma öt, a jövő héten pedig további két közbeszerzési eljárást indít a Közháló első fázisának megvalósítására.
A Közháló a közcélú intézmények, közösségi hozzáférési helyek (a kormányzati informatikába nem tartozó helyi közigazgatási szervek, közintézmények, iskolák, közfeladatot ellátó egyéb szervek, civil szervezetek) elektronikus kommunikációs infrastruktúráját hivatott biztosítani. Ennek megfelelően a Közháló egy olyan informatikai hálózat, amely egymással összekapcsolt, de önálló egységekből, úgynevezett alhálókból áll össze. Az egyes alhálók egymástól függetlenül valósíthatók meg, illetve fejleszthetők tovább.

A Közháló nem egy új hálózat kiépítése állami beruházás formájában, hanem a piaci szereplők szolgáltatásainak igénybevétele. Az IHM tervei szerint a Közháló program folyamatosan, több egymásra épülő fázisban valósul meg. A most meghirdetett öt, valamint a jövő héten meghirdetendő további két közbeszerzés az első fázishoz tartozó feladatok megvalósítására szolgál.

A Közháló első fázisában 7300 végpontot érünk el, és ugyancsak ebben a szakaszban valósulnak meg az alap infrastruktúra meghatározó részei, valamint az ehhez kapcsolódó hálózatfelügyeleti, ügyfélszolgálati, és internet szolgáltatások.

Valamennyi közbeszerzési eljárás nyilvános meghirdetésre kerül. A részterületek belső összefüggései és a beszerezni kívánt szolgáltatások körének nagyfokú bonyolultsága miatt öt esetben fenn kellett tartanunk a tárgyalás lehetőségét, de ezekben az eljárásokban is teljes körűen biztosított a közbeszerzési szabályok maradéktalan betartása. A beszerzések legfontosabb szempontjai a megbízható, biztonságos szolgáltatás és a közpénzek hatékony felhasználása. Az egyes eljárások az alábbi termékek és szolgáltatások beszerzésére irányulnak:

ˇ Gerinchálózati szolgáltatás biztosítása, (tárgyalásos eljárás)
ˇ Elérési szolgáltatás biztosítása a gerinchálózati csomópontoktól a kijelölt szolgáltatás hozzáférési pontig földfelszíni technológiával, (Nem VSAT) (tárgyalásos eljárás)
ˇ Elérési szolgáltatás biztosítása VSAT technológiával a gerinchálózat kommunikációs központjából a kijelölt szolgáltatás hozzáférési pontokra, (nyílt eljárás)
ˇ Adatkommunikációs berendezések szállítása, telepítése és karbantartása a szolgáltatás hozzáférési pontokra, (nyílt eljárás)
ˇ Internet szolgáltatás biztosítása a Sulinet szolgáltatás hozzáférési pont számára valamint ügyfélszolgálati és Internet laboratórium távfelügyeleti szolgáltatás biztosítása a Sulinet szolgáltatás hozzáférési pontok felhasználói számára, (tárgyalásos eljárás)
ˇ Internet szolgáltatás biztosítása a nem Sulinet alhálóhoz tartozó szolgáltatás hozzáférési pontok számára valamint ügyfélszolgálati szolgáltatás biztosítása a nem Sulinet alhálóhoz tartozó szolgáltatás hozzáférési pontok felhasználói számára, (tárgyalásos eljárás)
ˇ Hálózat felügyeleti szolgáltatás biztosítása a hálózat távközlési és adatátviteli infrastruktúrájára vonatkozóan valamint projekt menedzsment és üzemeltetés felügyeleti szolgáltatás biztosítása (tárgyalásos eljárás).

Az IHM létrehozta az Információs Társadalom Koordinációs Tárcaközi Bizottság (ITKTB) Közháló Albizottságát, melyben egyeztet a társtárcákkal. Az IHM az Oktatási Minisztérium (OM) között már létrejött az első fázis megvalósítására vonatkozó megállapodás. Ennek eredményeként a Sulinetes végpontok beszerzési és működtetési költségét az IHM és az OM közösen viseli. Az első fázis részeként megvalósuló többi végpont esetében a költségeket az IHM állja.

A most indított közbeszerzésekre az IHM és az OM három év alatt várhatóan több milliárd forintot fordít. A Közháló első fázisában (lépcsőzetes kiépítéssel) mintegy 5,000 Sulinetes végpont, illetve 2,300 további végpont kerül bekötésre. Ez utóbbiak kiválasztásának egyik fő szempontja volt, hogy a végpontok lehetőleg a hátrányos helyzetű területeken valósuljanak meg. A megvalósuló végpontok magas száma lehetővé teszi, hogy a vállalkozási alapon létrejövő szolgáltatási rendszer lényegesen kedvezőbb árakon üzemeljen, valamint azt, hogy a szolgáltatás olyan végpontokhoz is eljusson, amelyekhez a szolgáltatást a kisebb végpontszám esetén nem lehetne gazdaságosan biztosítani.

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Az LG OLED tévéinek legfontosabb AI és személyreszabhatósági innovációi mutatkoznak be az új QNED TV-modellekben

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 08:44

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32