Digitális középiskola

Hátrányos helyzetű tanulni vágyóknak

Kiss Ádám Zoltán, 2003. szeptember 6. 08:56
[fsimage 1 left]A Digitális Középiskola célja a hagyományos középiskolai képzésből kimaradók érettségihez juttatása. Azok számára jött létre, akikben megvan a képesség, a fogadókészség és a szándék arra, hogy leérettségizzenek, de hátrányos helyzetük, anyagi vagy például közlekedési nehézségeik miatt a hagyományos struktúrában erre nem volt vagy nem lenne módjuk.
Ez az innovatív képzés internet segítségével megvalósuló, sajátos iskolarendszerű távoktatási modellel biztosítja hallgatóinak az oktatást. Az idei, kiséleti tanévben 213 fő fogja megkezdeni a tanulást a Digitális Középiskolában. Nagy részük a különösen hátrányos helyzetű Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kistérségekben élő, aktív közéleti vagy közösségi tevékenységet vállaló roma. A képzés modulrendszerű, a tanév héthetes, számonkéréssel záruló szakaszokból áll. A 0. modul a számítógép használatával, az internetes kommunikációval ismerteti meg a tanulókat, ezáltal biztosítja, hogy képesek legyenek ebben a középiskolában tanulni.

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) támogatásával megvalósuló projektben a Földes Ferenc Gimnázium, a Miskolci Egyetem és az INNOCENTER Innovációs Központ Kht. vesz részt.

A kezdeményezés a középfokú oktatásban nemzetközileg is újszerűnek számít. A digitális távoktatással megvalósuló középiskola nem ismeretlen az angolszász világban, elsősorban az Amerikai Egyesült Államokban. Ám a miskolci Digitális Középiskola sajátossága a jelenléti és a távoktatás újszerű ötvözése az elszórtan élő diákok egységes rendszerben való összefogása érdekében.Az oktatáshoz szükséges digitális tananyagot a Miskolci Egyetem és az INNOCENTER Innovációs Központ Kht. közreműködésével a Földes Ferenc Gimnázium pedagógusai dolgozták ki.

A Digitális Középiskola a Matáv Rt. Oktatási Igazgatóságának támogatásával minden hallgatója számára biztosítja a számítógépes hozzáférést lakóhelyén vagy annak közelében.

A tanulás feltételeit a 12 darab kistérségi konzultációs központ szolgáltatja, ahol helyi felügyelők is segítik a diákokat. A Digitális Középiskola roma tagozatának megnyitója 2003. szeptember 11-én, 10 órakor a Földes Ferenc Gimnáziumban (3525 Miskolc, Hősök tere 7.) lesz, az iskola ezt követően lesz elérhető a www.digitaliskozepiskola.hu címen.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás

A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon. 

2024. december 12. 18:02

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32