Frissíthető szoftverű Toshiba tv-k

Webszörfözési szolgáltatások

Tóth Kristóf, 2003. szeptember 6. 12:00
[fsimage 1 left] A számítástechnikában jártas felhasználók alaposan hozzá vannak szokva ahhoz, hogy a különböző hardver-, illetve szoftvertermékekhez a gyártók időről időre firmware-, illetve BIOS-frissítéseket, valamint patcheket adnak ki, most pedig minden jel arra mutat, hogy hamarosan a fogyasztói elektronikus eszközök piacán is hasonló jelenségnek lehetünk tanúi.
Konkrétan arról van szó, hogy a Toshiba októberben Tokióban négy olyan új plazmakijelzős televíziókészüléket fog bejelenteni, melyek ethernetcsatlakozójuk révén képesek lesznek arra, hogy az internetről különböző szoftverfrissítéseket töltsenek le. A Toshiba képviselői elárulták, hogy az első ilyen frissítés a jövő év februárjában lesz elérhető. Midori Suzuki, a Toshiba szóvivője elmondta, hogy az első frissítés legfontosabb újdonsága egy internetes böngészőszoftver lesz, mely webszörfözési szolgáltatásokkal ruházza majd fel a különleges televíziókat.

Suzuki elmondása szerint a Toshiba októberben egész pontosan négy vadonatúj plazmatelevíziót fog piacra dobni, melyek közül a legolcsóbb 26 colos képátlóval, a két középkategóriás modell 32, illetve 37 colos képátlóval, a csúcsmodell pedig 42 colos képátlóval fog rendelkezni. A belépőszintű modellért 3880 dollárt, vagyis mintegy 905 ezer forintot kell majd fizetni, a 32 colos verzió árcéduláján pedig 4743 dollár, vagyis mintegy 1 millió 106 ezer forint lesz feltüntetve. A 37 colos modellért, illetve a 42 colos csúcsmodellért ugyanannyit, vagyis 6465 dollárt (1 millió 508 ezer forint) kell majd leperkálni.

A Toshiba egyébként nem most először kíván piacra dobni olyan fogyasztói elektronikus eszközöket, melyek szoftveres úton frissíthetők. Emlékezetes, hogy a japán elektronikai nagyvállalat az idei év elején piacra dobott néhány, a földi sugárzású digitális televíziós adások vételére alkalmas televíziós készüléket akkor, amikor ezen szolgáltatások specifikációit még nem is véglegesítették. A rendszer várhatóan csak az idei esztendő végén fog beindulni a nagyobb japán városokban, és a Toshiba ígéretet tett arra, hogy az említett készülékekhez addigra elérhetők lesznek a megfelelő szoftveres javítások, melyeket egyébként a vásárlók memóriakártyákon kapnak majd meg.
Kulcsszavak: Toshiba jövő televízió

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32