Egészségkárosítással vádolják az IBM-et

Tóth Kristóf, 2003. szeptember 7. 21:56
[smallimage 1 left]Az óriáscég egyes korábbi, és jelenlegi alkalmazottai azzal vádolják a társaságot, hogy a '90-es években olyan munkakörülményeket teremtett egyes üzemeiben, amelynek később súlyos egészségügyi következményei lettek.
Az IBM jelenlegi, és korábbi alkalmazottainak egy csoportja pert indított a társaság ellen, mivel állításuk szerint az óriáscég olyan, egészségre veszélyes körülmények között dolgoztatta alkalmazottait a '80-as évek közepétől a '90-es évek közepéig egyes amerikai üzemeiben, amely később súlyos megbetegedéseket váltott ki a munkásokban, és rendellenességeket okozott gyermekeikben.

Az egészségre káros körülmények között végzett, egyes dolgozók esetében közel tíz éven keresztüli munka következtében az elmúlt évek során számos IBM alkalmazott kapott rákos megbetegedést, és az üzemi munkások gyermekei között az átlagosnál jóval nagyobb arányban alakultak ki veleszületett rendellenességek, állítják a felperesek.

A felperesek állítása szerint veszélyes anyagokkal az alkalmazottak az IBM East Fishkill-i félvezető- és merevlemezgyárában dolgoztak, valamint néhány további amerikai üzemben. Az anyagokat szállító társaságok egyébként szintén a vádlottak listáján szerepelnek az ügyben.

Az IBM tagadja az ellene felhozott vádakat, amelyek a társaság képviselője szerint tudományosan teljesen megalapozatlanok. A New York Times napokban közzétett jelentése szerint az ügyet számos további félvezetőipari társaság is figyelemmel kíséri az esetlegesen várható hasonló vádak miatt.

Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás

Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.

2024. december 22. 10:27

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32