Fujitsu Tablet PC-újdonság
Tóth Kristóf, 2003. szeptember 10. 11:00
[smallimage 1 left] A száz százalékig Fujitsu-tulajdonban lévő Fujitsu PC egy vadonatúj hordozható számítógépről rántotta le a leplet, mely nem más, mint egy Microsoft Windows XP Tablet PC Edition operációs rendszerrel ellátott, úgynevezett átalakítható Tablet PC.
A bemutató kapcsán kiderült, hogy a Fujitsu a LifeBook T3000 típusjelzésű modell kifejlesztésekor elsősorban azt tartotta szem előtt, hogy mind a LifeBook notebookok, mind pedig a Stylistic Tablet PC-k előnyeit egyesíteni tudja egyetlen eszközben. Paul Moore, a Fujitsu személyi számítógépek fejlesztésével foglalkozó részlegének egyik igazgatója elmondta, hogy a LifeBook T3000 fejlesztése közben leginkább az egészségügyi dolgozóknak a céghez eljuttatott kívánságlistáit vették figyelembe, vagyis az új modell vélhetően közkedvelt lesz az egészségügyi intézmények körében.
Ismeretes, hogy a Fujitsu PC a tavalyi esztendő novemberében mutatta be első hagyományos Tablet PC-jét, a Stylistic ST4000-et, mely hordozható számítógép a világon az elsők közt rendelkezett Windows XP Tablet PC Edition operációs rendszerrel. Elemzők akkoriban arra figyelmeztettek, hogy a Tablet PC projektet elindító Microsoft előrejelzéseivel szemben ezen újszerű PC-k nem lesznek túl népszerűek a felhasználók körében. Tény, hogy a Tablet PC az azóta eltelt időben nem váltak tömegcikké, viszont az eladási mutatók ezzel együtt is a vártnál jobban alakultak.
Moore utalt arra, hogy a LifeBook T3000 Tablet PC-ként és notebookként egyaránt használható, tehát a felhasználók akár ceruzával is írhatnak érintőképernyőjére, emellett pedig a hagyományos billentyűs adatbeviteli módszereket sem kell elfelejteniük. A többi átalakítható Tablet PC-hez hasonlóan a LifeBook T3000 esetében is a folyadékkristályos kijelző 180 fokban történő elforgatásával valósítható meg a két különböző üzemmód közötti váltás. Ezt a megoldást elsőként a Toshiba alkalmazta, az utóbbi időkben pedig tulajdonképpen divat lett belőle a gyártók körében.
A 12,1 colos LCD kijelzővel, 1,4 GHz-es frekvenciájú Intel Pentium M processzorral, 256 MB memóriával, valamint 40 GB kapacitású merevlemezzel szerelt Fujitsu újdonság a mérlegen mindössze 1,8 kilogrammot nyom, árcéduláján pedig 1799 dolláros ár van feltüntetve.

Kapcsolódó cikkek
- Getac notebook és tablet PC forgalmazó lett az Albacomp
- Új ultrahordozható notebookok a Lenovo-tól
- Nagyképernyős Fujitsu mobil
- A világ első teljes HDTV-kódoló csipje a Fujitsutól
- Autós merevlemezek extrém körülményekhez
- A világ legkisebb Vista PC-je
- 250GB-os, 2,5 hüvelykes noteszgép-meghajtó
- TabletKiosk TablaPC és UMPC
- Fujitsu Tablet/notebook flash háttértárral
- Fujitsu: új LSI képfeldolgozó lapka