Válaszadásra készül a Microsoft

Kiss Ádám Zoltán, 2003. szeptember 30. 21:30

Bár a Microsoft korábban kijelentette, hogy minél később szeretne
válaszolni az EU ultimátumszerű kritikájára, a cég most bejelentette,
hogy heteken belül elkészíti részletes válaszát.
Az EU immáron négy éve folytat vizsgálatot a Microsoft operációs rendszerek piacán folytatott magatartása ügyében, és egy hónapja végső figyelmeztetést intézett a szoftvergyártóhoz, ha nem hagy fel az erőfölénnyel való visszaéléssel, akkor szankciókkal, sőt pénzbüntetéssel sújtja a vállalatot. Érdekes módon maga a vizsgálat eredetileg egy amerikai vállalat, a Sun Microsystems panasza alapján indult meg. A Microsoft szóvivője szerint konstruktív és a helyzetet továbbmozdító választ szeretnének adni, ám addig nem hajlandóak semmilyen részletről beszélni. A vállalat vezetői az elmúlt hónapban nyilatkozataikkal azt érzékeltették, hogy a cég szeretne lehetőleg békés megoldást találni a kérdésre, ám nem minden áron, a jogi harcra is felkészültek.
Kulcsszavak: Microsoft EU jog +céginfo

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Az LG OLED tévéinek legfontosabb AI és személyreszabhatósági innovációi mutatkoznak be az új QNED TV-modellekben

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 08:44

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32