Péntektől elérhető az EHT-tervezet szövege

Kovács Attila, 2003. október 1. 16:30

A kormány által tegnap elfogadott új elektronikus hírközlési törvény
(EHT) tervezetéről szóló október 1-jei sajtó-háttérbeszélgetésen Pataki
Dániel, az IHM helyettes államtitkára többek között bejelentette, hogy
október 3-ától péntektől az IHM és az Országgyűlés honlapján egyaránt
elérhető lesz a dokumentum szövege.
Pataki kiemelte a legutóbbi változathoz képest legfontosabb változásokat. Ezek felsorolásszerűen a következők: az NHH elnökét a miniszterelnök nevezi ki, az IHM miniszterének javaslatára; az egyetemes szolgáltatásban a mobilszolgáltatás nincs benne; az egyetemes szolgáltatási alap megmarad, ám harmadára-negyedére csökken; az egyetemes szolgáltatási alapba nem fizetnek a kábeltévé szolgáltatók, a 100 millió forint alatti éves bevétellel rendelkező szolgáltatók, és két évig a piacra új belépők. Az Internet szolgáltatók csak annak függvényében fizetnek az alapba, amilyen mértékig használják az egyetemes szolgáltatást. Az IHM szerint mintegy 250 ezer rászoruló kaphat egyenként ezer forintos egyetemes szolgáltatási „vouchert".

A tervek szerint 2004. január 1-jén életbe lépő új törvényhez az induláskor szükséges 5 kormányrendelet és 9 miniszteri végrehajtási rendelet közül 4, illetve 8, azaz a rendeletek 85 százaléka elkészült.

A vezetékes számhordozhatóság 2004. január 1-re, a mobil számhordozhatóság pedig a jövő év május 1-re kell, hogy megvalósuljon.

Új funkció a panaszkezelő, azaz a Hírközlési Fogyasztói Jogok képviselője, akit a HÍF helyébe lépő Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöke nevez ki.
Kulcsszavak: IHM HÍF EHT jog

Az MI bevezetése csak az út kezdete, a helyes alkalmazása sok vállalkozás számára már most is létkérdés a versenyképességhez

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 14:01

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36