A Shift gombbal feltörhető az új CD másolásvédelmi technológia

Tóth Kristóf, 2003. október 8. 21:36

A Princeton-i Egyetem egyik hallgatója megdöbbentően egyszerű lépéseket
közölt arról, miként lehet megkerülni a Bertelsmann Music Group (BMG)
legújabb audio CD másolásvédelmi technológiáját.
John Halderman, a Princeton-i Egyetem hallgatója a napokban hozta nyilvánosságra saját weboldalán azt a módszert, amellyel néhány másodperc alatt hatástalanította az általa megvásárolt, és a BMG kiadásában megjelent Anthony Hamilton CD másolásvédelmét.

Halderman elmondása szerint a másolásvédelmet biztosító szoftver automatikusan betöltődik Windows alatt, amikor a felhasználó beteszi a CD meghajtóba a lemezt. A szoftver ezután megakadályozza, hogy bármilyen program leolvassa a lemezen található zenei adatokat. Mint a hallgató azonban rámutatott, a szoftver a Windows hagyományos AutoRun szolgáltatására épül, és amennyiben a felhasználó a CD behelyezése után nyomva tartja a Shift gombot, a szoftver nem fut le, így nem is fejti ki hatását, a zene pedig szabadon leolvasható a lemezről.

A lemezt kiadó BMG, valamint a technológiát kifejlesztő SunnComm Technologies a jelentés kapcsán megerősítette a megoldás eredményességét. A társaságok azonban hangsúlyozták, a szoftver célja annak megakadályozása, hogy az átlagfelhasználó jogtalanul lemásolja a zenét a lemezről, erre pedig a megoldás megfelelő lehet.

"Ezt a módszert mi is ismerjük" - mondta Nathaniel Brown, a BMG egyik szóvivője. "A szoftver célja az, hogy nehezebbé, körülményesebbé tegye a zenék számítógépre másolását, és ezáltal arra késztesse az alkalmi felhasználót, hogy nem másolja le a zeneszámokat. A lemez lejátszhatósága, és kompatibilitása miatt ezt az áldozatot meg kellett hoznunk" - tette hozzá Brown.

Az új megoldást tartalmazó lemezeken egyébként számítógépes fájlként is megtalálhatóak a zeneszámok. Az alkalmazott WMA formátum meghatározott számú CD-re írást, illetve hordozható készülékre való felmásolást tesz lehetővé.
Kulcsszavak: security CD

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Az LG OLED tévéinek legfontosabb AI és személyreszabhatósági innovációi mutatkoznak be az új QNED TV-modellekben

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 08:44

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32