A Gartner újabb lendületet lát a PC piacon

Tóth Kristóf, 2003. november 9. 22:06
A Gartner Inc. piackutató cég a napokban ismét megemelte 2003-as PC piaci előjelzését. A társaság várakozásai szerint az idei év két számjegyű növekedést fog eredményezni.
A Gartner Inc. jelenleg 164,3 millió PC eladásával számol a 2003-as évben, amely mintegy 10,9 százalékos növekedést jelentene a tavalyi évhez viszonyítva. A mostani korrekció azonban már a második hasonló lépés az elmúlt néhány hét alatt, mivel a társaság nemrég emelte 8,3 százalékra, illetve 161,3 millió darabra 2003-as PC piaci előjelzését. A társaság májusban, az eredeti előjelzés kiadásakor még csak 138,7 millió PC eladásával számolt 2003-ra.

- A harmadik negyedévben a vártnál jóval erőteljesebb eladásokat tapasztaltunk, amely elsősorban a magánfelhasználóknak, illetve a kisebb társaságoknak köszönhető - mondta Charles Smulders, a Gartner Computing Platforms Worldwide csoportjának elnökhelyettese. - A harmadik negyedéves eredmény véleményünk szerint egy kedvező jel, ezért az év utolsó három hónapos időszakára, illetve a teljes évre is megemeltük előjelzésünket. A PC piac általános helyzetét tekintve azonban még mindig nem vagyunk túlzottan optimisták - tette hozzá Smulders.

A piackutató cég szakértői jelenleg 47,2 millió PC eladásával számolnak az októbertől decemberig tartó időszakban világszerte, amely 12,4 százalékponttal múlja felül a tavalyi eladásokat.

A Gartner azonban arra figyelmezteti az ipar képviselőit, hogy a négy terület továbbra is fokozott óvatosságot tesz szükségessé. A szervezeti szegmens egyrészt Európán kívül minden piacon gyenge, a fogyasztói eladások pedig egy erőteljes harmadik negyedévet követően könnyen visszaeshetnek, ahogy véget ér a karácsonyi vásárlószezon. A piackutató cég szerint emellett októberben meglehetősen magas szinten álltak a társaságok raktárkészletei, valamint egyelőre a komoly jelentőséggel bíró japán fogyasztói piac is igen érzékeny.
Kulcsszavak: Gartner Group desktop trend

MRT Mixer 4.0

A különleges funkciókkal ellátott DJ program 4 hangfájl egyidejű lejátszásának és a köztük lévő hangok átfedésének lehetőségével, különböző hangeffektusokkal, valamint az egyes hangfájlok effektusainak szerkesztésével kiváló választás mixelt dalok készítésére.

2024. május 5. 16:39

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

HR és munkavállalói oldalról is kihívás az anyák foglalkoztatása itthon

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 13:01

K&H: Kate tiszta nyereség

Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.   

2024. május 5. 11:59

Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55