Egyesítené lemezkiadóját a Sony és a Bertelsmann

Tóth Kristóf, 2003. november 9. 22:13
A japán elektronikai óriás Sony Corp., illetve a német médiaóriás Bertelsmann AG megállapodott a két cég lemezkiadó leányvállalatainak egyesítéséről, amellyel a világ legnagyobb lemezkiadója születne meg.
A közösen létrehozandó új cégben mindkét fél 50 százalékos részesedéssel rendelkezne, az újszülött neve pedig Sony BMG lenne. A társaságok tervei szerint a Sony BMG vezetésébe azonos aránnyal kerülnének be a két lemezkiadó jelenlegi vezetői. Az üzlet megvalósulásához azonban a társaságoknak még szükségük lesz a jelentősebb amerikai és európai versenyügyi szabályzóbizottságok támogatására is.

A tervezett fúzió részleteit a társaságok egyelőre még nem hozták nyilvánosságra. Amennyiben azonban a szabályzó bizottságok zöld utat adnak az egyesülésnek, a világ legnagyobb lemezkiadója születne meg, amely a globális zenepiacon mintegy 26 százalékos részesedéssel rendelkezne. A jelenlegi piacvezető, a Universal Music a piac 24 százalékát tudhatja magáénak.

Mivel azonban a EMI és a Time Warner is egyesülési tárgyalásokat folytat egy ideje, könnyen elképzelhető, hogy egy viszonylag kiegyenlített négyes alakul ki a zenepiacon, ahol a három vezető cég mellett szintén 25 százalék körüli együttes részesedéssel állnának a független lemezkiadók.

Könnyen elképzelhető azonban, hogy a versenyügyi szabályzóbizottságok megakadályozzák a Sony Music és a BMG egyesülését. 2000-ben az EMI és a Time Warner egyszer már megszakította a fúziós tárgyalásokat, mivel a felek attól tartottak, hogy az Európai Bizottság nem hagyná jóvá a lépést.

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

MRT Mixer 4.0

A különleges funkciókkal ellátott DJ program 4 hangfájl egyidejű lejátszásának és a köztük lévő hangok átfedésének lehetőségével, különböző hangeffektusokkal, valamint az egyes hangfájlok effektusainak szerkesztésével kiváló választás mixelt dalok készítésére.

2024. május 5. 16:39

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

HR és munkavállalói oldalról is kihívás az anyák foglalkoztatása itthon

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 13:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55