IHM: Szélessávú netet kapnak az önkormányzatok

MTI Sajtóadatbank, 2003. november 11. 17:03
A közintézménnyel rendelkező 2530 hazai önkormányzatnak 2005 tavaszáig szélessávú internet-hozzáférési lehetőség biztosítását ígérte kedden az informatikai miniszter.
Kovács Kálmán az igazi áttörést, az életminőséget, a versenyképességet javító valódi társadalmi használatot attól reméli, ha megindul az elektronikus szolgáltatások rendszere a hálózaton. - A tárca e demokráciát segítő egyik lépéseként az önkormányzati szolgáltatások keretében idén 1565 település csatlakozhatott az internetre. A kis közösségeket segítő, úgynevezett eMagyarország hálózat kiépítését pedig eddig 980 településen kezdték meg - mondta az informatikai miniszter a Fővárosi Közgyűlés SZDSZ-frakcióját tájékoztatva. Kifejtette, hogy az önkormányzatok részére öt, úgynevezett pilot programot indítanak rövidesen. Ennek keretében a kistelepüléstől a régióközpontig terjedően kiépítik az elektronikus önkormányzati programokat.

A közháló-program első szakaszában, 2005 végéig 7300, döntően oktatási jellegű közintézményt kötnek rá az internetre. A program második részében, a jövő évtől kulturális, egészségügyi intézményeket és civil szervezeteket kapcsolnak a világhálóra. Az eMagyarország rendszer keretében pedig különböző típusú közösségi internet-hozzáférési helyeket alakítanak ki. A teleházak mellett a kispostákon, az önkormányzati iskolákban, könyvtárakban, 130 felsőoktatási intézményben és 70 vasútállomáson alakítanak ki internetcsatlakozási pontokat. Ennél egyszerűbb megoldásként a forgalmasabb közterületeken szűkebb lehetőségeket biztosító internet-hozzáférést telepítenek.

Szász Domokos, a közgyűlés informatikai bizottságának alelnöke közölte, hogy a lakossági kapcsolat fejlesztése mellett a hivatali munka megerősítésére is felhasználják a világhálót. Ennek érdekében már köztéri elérhetési pontokat telepítettek, elektronikus letölthető űrlapokat biztosítottak, illetve több száz számítógépet biztosítottak a szociális rászorulók, köztük a testi fogyatékosok részére.
Kulcsszavak: IHM e-government ADSL

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Az LG OLED tévéinek legfontosabb AI és személyreszabhatósági innovációi mutatkoznak be az új QNED TV-modellekben

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 08:44

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32