Idén először: növekedett a fővonalszám

Kovács Attila, 2003. november 18. 20:13
Megjelent a HÍF munkatársainak aktuális publikációja, a Vezetékes Gyorsjelentés 2003. szeptemberi összesítése. A jelentés legfontosabb megállapításai a következők.
A bekapcsolt fővonalak száma szeptember végén hónapok óta először növekedést mutatott, és elérte a 3 611 550-t. A fővonalszám emelkedése ugyanakkor meglehetősen csekélynek mondható, mivel az előző havi értékhez képest mintegy 1700-zal, azaz 0,05 százalékkal több fővonalat kapcsoltak be. A Hírközlési Felügyelet piacelemzőinek információi szerint a növekedés oka a bevételt nem hozó fővonalak emelkedéséből adódik. (A jelenleg használt definíció szerint a bekapcsolt fővonalak esetében figyelembe vesznek bevételt nem hozó, úgynevezett "szolgálati" és "teszt" vonalakat is.)

Ennek megfelelően a 100 lakosra jutó fővonalszám is kis mértékben emelkedett. (35,67-ről, 35,69-re). Az egy fővonalra jutó kezdeményezett hívások átlagos időtartama az előző havi 211,7 percről 229,2 percre nőtt. A kezdeményezett hívások átlagos időtartama nem változott, augusztusban, 2,88 perc volt, míg szeptemberben 2,87 perc. Vagyis 2003. szeptemberében egy fővonalról átlagosan közel azonos ideig, de gyakrabban telefonáltak, mint az előző hónapban. A háztartások telefon-ellátottságának aránya nem változott az egy hónappal korábbihoz képest, 72 százalék maradt. A 100 fővonalra jutó várakozók száma 0,02 százalékos emelkedéssel, 0,24 százalékot mutatott. Az ISDN fővonalak aránya 16,60 százalék, amely az előző hónaphozviszonyítva közel 0,2 százalékos növekedést jelent.

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36