Hamarosan csődöt mondanak a hagyományos chipgyártási technológiák
A
chipgyártók mindent megtesznek annak érdekében, hogy a processzorokban
található tranzisztorok méretét csökkentsék, ugyanis ily módon növelhető
legkönnyebben a chipek számítási teljesítménye, illetve csökkenthető azok
mérete, fogyasztása és hőtermelése. Az Intel munkatársai úgy vélekednek, hogy a
processzorok csíkszélességét nagy valószínűséggel nem lehet 16 nanométer alá
csökkenteni, vagyis a hagyományos chipgyártási technológiák 2018 körül csődöt
fognak mondani. Egyes szakértők szerint elképzelhető, hogy a csíkszélesség 16
nanométer alá lesz csökkenthető, azonban a hagyományos technológiák élettartama
ez esetben is csak néhány évvel tolódik ki.
Minden jel
arra mutat, hogy a közeljövőben nagyon komoly nehézségekbe fogunk ütközni -
nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Paolo Gargini, az Intel technológiai
kutatásokat folytató részlegének igazgatója, majd hozzátette, hogy a
chipgyártóknak teljesen újra kell gondolniuk, hogy a jövőben milyen módon lehet
majd növelni a processzorok teljesítményét, illetve csökkenteni
áramfelvételüket. Érdekes, hogy az Intel munkatársai most erről a témáról
beszélnek, ugyanis a chipgyártók általában nem szoktak arról filozofálni, hogy
hol lehet a tranzisztor méretcsökkentés fizikai határa, mindenesetre ez is
annak a jele, hogy a gyártóknak a jövőben nagyon komoly problémákat kell
megoldaniuk.
Nem
hagyhatjuk, hogy a fizika kifogjon rajtunk - mondta nevetve Gargini, majd
hozzátette, hogy az Intelnél számos új kutatási és fejlesztési projektet
folytatnak. Gargini szerint a jövőben az elektronok korábbiaknál hatékonyabb
felhasználására kell helyezni a hangsúlyt, illetve amennyiben nincs más
megoldás, a jelenlegieknél nagyobb processzorokat kell majd gyártani.
Mint ismeretes, az Intel és az Advanced Micro Devices (AMD) jelenleg 130 nanométeres csíkszélességgel rendelkező processzorokat gyárt. Az Intel a jövő év elején, az AMD pedig valamikor az év közepén kíván áttérni a 90 nanométeres gyártási technológiák alkalmazására.
Kapcsolódó cikkek
- Az Intel felfedte a Larrabee teraflop processzor néhány részletét
- Egymillió eladott négymagos Intel CPU
- Új belépőszintű processzorok az Inteltől
- Intel 2 TFLOPS teljesítményű processzor
- Nem lesz 45 nm-es Itanium
- Az Intel 50%-kal csökkenti a négymagos CPU-k árát
- A Silverthorne a legjelentősebb termék a Pentium bevezetése óta
- Processzorok több ezer maggal
- Intel Core 2 Extreme processzorok laptopokba még idén ősszel
- Ólommentes processzorokat ígér az Intel
Június 11-én ismét megérkezik Magyarországra a Startup Safari Budapest
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Bővíti a napenergia-kapacitást üllői gyártóüzemében a Lenovo
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).