Egyre több elektronikus eszközbe szerelnek merevlemezt

Tóth Kristóf, 2003. december 28. 18:23
Idén év végén, a karácsonyi vásárlási főszezonban minden korábbinál több olyan fogyasztói elektronikus eszköz talált gazdára, mely kisebb-nagyobb méretű integrált merevlemezzel van felvértezve.
A gyártók manapság lényegében már mindenfajta elektronikus berendezésbe integrálnak winchestereket, legyenek azok hordozható digitális zenelejátszók, DVD rekorderek vagy éppen videokamerák. Ennek főképp a merevlemezek, illetve merevlemez/alkatrészek gyártásával foglalkozó ázsiai cégek örülnek, hiszen bevételeik a közelmúltban rendkívül jelentős mértékben megugrottak. Ez pedig még csak a kezdet, ugyanis a piackutató cégek előrejelzései alapján elmondható, hogy míg idén 17 millió, addig 2006-ban már nem kevesebb mint 55 millió merevlemezes fogyasztói elektronikus eszközt adnak majd el világszerte.

A piaci szegmenst a japán székhelyű Toshiba dominálja, mely gyártó szállítja egyébként az Apple Computer népszerű hordozható audiólejátszójába, az iPodba szerelt miniatűr merevlemezeket. A Toshiba dominanciáját jól jellemzi, hogy a vállalat az 1,8 colos winchesterek piacán közel 98 százalékos részesedéssel rendelkezik. A hordozható digitális berendezések piacán ezen méretű merevlemezek a legnépszerűbbek, így többek közt az iPodban is 1,8 colos méretű adattároló kapott helyet. A kabátzsebben tökéletesen elférő iPod akár tízezer zenei felvételt is képes eltárolni, mostanság pedig már nem ritkák az olyan digitális kamerák sem, melyek beépített winchesterük révén 2-3 órányi nagyfelbontású videoanyagot is képesek rögzíteni.

Mint ismeretes, az asztali számítógépek piacán a 3,5 colos merevlemezek a legnépszerűbbek. Ezzel szemben az említett Toshiba meghajtók mindössze 1,8 colos mérettel rendelkeznek, de a japán cég laboratóriumaiban már javában folyik a 0,85 colos winchesterek fejlesztése is. Utóbbi újdonságokkal hamarosan mind a mobiltelefonok, mind pedig a kéziszámítógépek piacán találkozhatunk majd. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a 0,85 colos újgenerációs merevlemezek pontosan mikor, illetve milyen áron debütálnak majd a kereskedelmi forgalomban.
Kulcsszavak: Toshiba winchester

Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket

A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.

2024. május 12. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36