200 milliós Intel-alap otthoni elektronikát gyártó kisvállalatoknak
Még a pályázati kiírás előtt
ilyen célra kapott pénzt a BridgCo, amelyik chipeket gyárt médiaadapterekbe és
a Musicmatch, amelyik digitális hangfelvételek rendezéséhez való szoftvert
gyárt. Ezeknek a projekteknek a felügyeletét most bevonják a tőkealapba.
A PC ipar húzóereje jelenleg
a háztartási elektronika, ezen belül is nagy súllyal a szórakoztatóelektronika.
A Dell, a Gateway és a Hewlett-Packard a tévék és a zenejátszók területén ér el
sikereket. A Microsoft, az Intel, a Sony és mások sokat tesznek azért, hogy a
film- és zenestúdiók szabványai egységesüljenek (persze az előbbi cégek
bejegyzett szabadalmai alapján), lehetővé téve a felvételek széles körű
terjedését. Várhatóan a felsorolt cégek ezeken a területeken nagyhatású
újdonság-bejelentéseket is tesznek majd a holnap Las Vegasban nyíló Háztartási
Elektronikai Kiállításon.
Az Intel, ezzel a
vállalkozásával talán valami olyasmit értett meg, hogy a PC-gyártó óriások jól
értenek azoknak az alkatrészeknek a gyártásához, amelyek a szórakoztató
elektronikában is hasznosulnak (képernyők, chipek, stb.), de nem igazán tudnak
lépést tartani a divat által is uralt ágazat szeszélyeivel. Az alap
létesítésétől az Intel természetesen a beruházása jövedelmező megtérülését is
várja, de elsősorban attól remél tartós nyereséget, hogy megnő majd a
mikroprocesszorok, flash-memóriák és egyéb általa gyártott alkatrészek iránti
kereslet.
"Ahogy nő a szórakoztató és
oktató digitális tartalom" - mondják - "úgy növekszik azoknak az embereknek a
száma, akik ezt különféle készülékeken nézni, szerkeszteni, és csereberélni
akarják."
Nem ez az Intel első ilyen
jellegű vállalkozása. Korábban létrehozott egy 250 millió dolláros alapot olyan
cégek számára, amelyek programokat írnak Itaniumra, és 500 milliót szánt olyan
cégek finanszírozására, amelyek képesek támogatni a jelenleg veszteséges
távközlési részlege piacát. Tavaly októberben pedig Wi-Fi-ban ügyködő cégeket
finanszírozott meg.
Kapcsolódó cikkek
- Az Intel 10 millió dollárt fektet RFID-be
- Microsoft IT a 2008-as pekingi olimpián
- Az Intel felfedte a Larrabee teraflop processzor néhány részletét
- Egymillió eladott négymagos Intel CPU
- Új belépőszintű processzorok az Inteltől
- Intel 2 TFLOPS teljesítményű processzor
- Az Intel G31 és P31 három régi lapkakészletet helyettesít
- Google-Intel zöld kezdeményezés
- Nem lesz 45 nm-es Itanium
- Széndioxid-csökkentés a számítástechnikában
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.
Az LG OLED tévéinek legfontosabb AI és személyreszabhatósági innovációi mutatkoznak be az új QNED TV-modellekben
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.