2004-ben 4,6 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás az iskolák informatizálására

Új informatikai pályázatok

Hûvös Imre, 2004. január 8. 13:45
A bejelentés két miniszter - Kovács Kálmán informatikai és hírközlési és Magyar Bálint oktatási miniszter - közös sajtótájékoztatóján hangzott el. A miniszterek ismertették a fenti összegű pályázatok tartalmát és a tárcák további terveit, készülő újabb pályázatait.
Elismerve a magyar társadalom erős lemaradását (leendő) uniós tagtársainkhoz képest, stratégiai fontosságúnak tartják az információs társadalom és a tudásalapú gazdaság jövőképét megfogalmazó Magyarország számára, hogy javítsa a középfokú oktatás minőségét és hatékonyságát. Ennek eszköze, hogy az informatikát befogadni képes és azt tudásuk folyamatos fejlesztésére használni tudó emberek hagyják el az iskolákat. Az oktatási miniszter elmondta, hogy éppen néhány napja, egy londoni konferencián angol partnere ismertette meg vele annak a kutatásnak az eredményét, amely egyértelműen kimutatta, hogy az informatikai eszközökkel rendelkező iskolák lényegesen jobb eredményeket érnek el, elsősorban természettudományos, környezeti és nyelvi tantárgyakban, mint az ilyennel nem bíró társaik.

Ahogy Kovács Kálmán fogalmazott, a pályázatokhoz "az IHM adja a vasat és az OM a tartalmat", bár természetesen az együttműködés ennél komplexebb. A "Középiskolai multimédiás prezentációs eszközök" pályázat (jele: IHM-ITP-19) összértéke 4 milliárd forint, amely Magyar Bálint szerint gyakorlatilag azt jelenti, hogy minden jogosult pályázó igénye teljesíthető, gyakorlatilag be kell jelentkezniük.

Az IHM-ITP-19 óriási újszerűsége abban van, hogy a multimédiát az informatikai laborokból beviszi az osztálytermekbe. Kétféle eszközcsomagot lehet beszerezni, az egyik egy "zsúrkocsi", amelyen együtt összekábelezve ott van a multimédiás szoftverrel felszerelt noteszgép, a vetítő, a VHS kamera, és vezeték nélküli helyi hálózat biztosítja a nagysebességű kapcsolódást a világhálóra. Ahogy a miniszter mondta: "Nem a tanár feladata az eszközöket összerakosgatni." A másik csomag egy bőröndszerű alkalmatosság, ebben nincsenek videoeszközök. A jogosultak - középiskolák, szakközépiskolák és szakiskolák - egyetlen kötelezettsége, hogy heti 50 órában használják az eszközt Az eredeti kiírásban 80 óra volt, de ezt leszállították.

A másik pályázat, a "Műholdas adatszórás" (IHM-ITP-24) keretében 600 millió forintra lehet pályázni. A Nemzeti Digitális Adattár, a Sulinet Expressz program és az elmúlt években elindult nagyszabású tartalomfejlesztési és digitalizálási programok eredményeképpen igen sok oktatási célra felhasználható digitális tartalom jött, illetve jön létre. A sávszélesség korlátai miatt azonban a középiskolák számára maradéktalanul nem megoldott e tartalmak interneten keresztüli letöltése. A középiskolák egy évre szóló szélessávú adatszolgáltatás igénybevételére, valamint a vételhez szükséges egyirányú adatszolgáltatási eszközre pályázhatnak.

Mindkét pályázat beadási határideje, a sajtótájékoztatón elhangzottak szerint, január 31. Megnéztük az IHM honlapját, ott még mindkét pályázatra még január 16-i dátum áll.

A fenti pályázatok eszközeit az IHM Hirdetmény közzétételével indított tárgyalásos közbeszerzési eljárással, az ITP-19 pályázathoz kapcsolódó notebookokat központosított közbeszerzés útján szerezi be.

A miniszterek ismertették azt a tervet is, amelynek pályázattá formálásán ebben a félévben még dolgoznak. Neve: "Multimédiás laborok általános iskolák számára".

A Sulinet Program 1997-es indulásával minden (1300) középiskola ingyenes internet-hozzáféréshez és egy multimédiás laborhoz jutott. Az elmúlt 5 évben 1200 általános iskolát csatlakoztatott az Oktatási Minisztérium, így jelenleg a közoktatási intézmények feléhez jut el a Sulinet Program. Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium a Közháló Program elindításával a Sulinet Programban részt vevő iskolák számát is növeli. A Közháló fejlesztése egyébként a további években is folyamatos lesz, 2006 végéig a ráfordítások elérik a több tízmilliárd forintot.

2005 második félévére az összes közoktatási intézmény nagy sávszélességű internetkapcsolathoz jut. Ahhoz azonban, hogy az újonnan bekötendő iskolák is használni tudják a hozzáférést, szükséges ezen iskolák multimédiás laborral való ellátása. (Jelenleg az általános iskolák 35 %-ában semmilyen számítástechnikai labor nincsen.). A laborok tervezett felszereltsége:

Számítógép konfiguráció Átlagosan 7 db
Munkaállomások, monitorral
Kis teljesítményű szerver, monitorral 1 db
Közepes teljesítményű lézernyomtató, patronnal 1 db
Digitális fényképezőgép 1 db
Fotószkenner 1 db
HUB 1 db
A labor LAN kábelezése

Tervezett mennyiség: A Közháló jövő évi hálózatbővítésétől függően kb. 1000 labor.

A tartalomfejlesztéssel kapcsolatban Magyar Bálint elmondta, hogy ebben a félévben már elmondható lesz, hogy a Nemzeti Alaptanterv szerint értelmezett 7-12. osztályok számára már van digitális tananyag. Többen, így a magyar fél is kezdeményezték az EU felé, hogy a tagországok digitális tananyagait, kizárólag oktatási célra, tegyék mindenki számára hozzáférhetővé.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás

A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon. 

2024. december 12. 18:02

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32