Canon - egy ambíciózus cég eredményei és tervei

Hûvös Imre, 2004. február 21. 10:10
Szkeptikus újságírók mindig nehezen fognak tollat, amikor egy cég sajtótájékoztatója csak győzelmi jelentéseket sugároz. Ilyen volt a legutóbbi Canon rendezvény is. A szkepticizmust mindenképpen oszlatja, hogy nem ez a Canon első jó éve, és főleg az a cégfilozófia, amit Török László, január óta már nemcsak a magyar, hanem a kelet-európai marketing-kommunikációért is felelős vezető mutatott be nekünk, számokkal is jól alátámasztva.

Ami a 2003-as eredményeket illeti, azok vitán felül impozánsak, különösen az IT szektor nem túl derűs általános hátterén vizsgálva. A Canon Inc. 3198,1 milliárd jen (23 866 millió euró) konszolidált nettó árbevételt ért el a 2003-as pénzügyi évben. Mindez 8,8 százalékos emelkedést jelent a 2002-es pénzügyi év nettó forgalmához képest. A nettó eredmény (hagyjuk a jeneket) 2058 millió euró, ami 44,6(!) százalékkal magasabb az egy évvel korábbi értéknél.

Az utóbbi évek folyamatos és egyenletes növekedést hoztak a Canon Hungáriának is: értékesítési árbevételük 2001-ben 4,2 milliárd forint, 2002-ban 5,2 milliárd forint, (+23,8%), tavaly pedig 6,5 milliárd volt. Ezzel a 2003-as esztendőre tervezett 25%-os növekedést teljesítette a Canon Hungária, az összesített magyarországi eladások terén kitűzött 15%-os emelkedést pedig 2 százalékponttal haladta meg a cég.

Filozófiai szinten

Ami igazán érdekes az a cégfilozófia. A cég deklarált célja, hogy 2005-re minden jelenlegi üzletágában világelső akar lenni. Az ilyenkor szokásos profiltisztítás itt is megtörtént, megszűnt a veszteséges laptopgyártás, megtörténtek a szokásos költségcsökkentő intézkedések. A kitűzött világelsőséghez persze kevés a takarékoskodás, azzal legfeljebb szintet lehet tartani, különösen, ha a versenytárs is spórol.

A cég vezetői a hozzáadott szellemi termékben keresik a varázsszert. A K+F kiadások folyamatosan magas szinten vannak, az Egyesült Államokban bejelentett szabadalmak száma alapján a Canon minden évben az elsők között van. Jelenleg az USA-ban az IBM-nek van a legtöbb szabadalma, utána jön a Canon, amelyet a Micron Technologies követ, majd eztán a NEC és a többiek. Lenyűgőző volt látni a kivetítőn azt a szoros korrelációt, amit a szabadalmak száma és az eladási számok mutattak az elmúlt évek görbéin. Szinte azonos menetű volt a két vonal: leginkább együtt felfelé, de itt-ott ha lefelé, akkor is szinte párhuzamosan együtt.

Ismert közhely, hogy minden marketingre fordított forint fele hasznosul, a másik fele elvész - csak sajnos azt nem tudjuk, hogy melyik fele. Alighanem ennek a bölcsességnek a jegyében a marketingben is újított a Canon a Concerto fantázianevű európai filozófiával.

A nemzetközi vásárokon tudatosan szerény standdal megjelenő cég inkább saját regionális vásárokat szervez, hármat évente, így az első, kétnapos rendezvényre február 17-18-án került sor a németországi Frankfurtban. Az eseménysorozatra a Canon jelenlegi és potenciális ügyfeleit, disztribútorait és viszonteladóit, iparági partnereit, valamint elemzőket és a sajtó képviselőit várja. A frankfurti rendezvényt - amely messze felülmúlta a cég várakozásait, mivel az 1500 résztvevő mintegy felére számítottak előzetesen.





Kulcsszavak: Canon-hu +céginfo Canon

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32