Nyereséges a Novell első negyedéve
A Novell első negyedévének bejelentései
- A Novell befejezte a SUSE Linux felvásárlását, így a Linux rendszerekhez is elérhetővé vált a világméretű műszaki támogatás és képzés, valamint az iparágon belül vezető szintű hálózati és biztonsági szolgáltatások. A SUSE felvásárlásával a Novell a vállalati megoldások szerverektől az asztali gépekig terjedő teljes skáláját kínálja a Linux platformra.
- Miután lezárult a Novell SUSE Linux felvásárlásával kapcsolatos akciója, a Novell bejelentette, hogy SUSE Linux Enterprise Server ügyfelei számára egy új jogi védelmi programot indít, mely további védelmet nyújt a Linux rendszerekhez kapcsolódó szellemi tulajdont érintő problémák ellen.
- Egy újabb kulcsfontosságú elemet illesztve vállalati szintű Linux megoldásainak halmazába, a Novell bejelentette a Novell GroupWise 6.5 for Linux, az iparág legmegbízhatóbb és legbiztonságosabb csoportmunka platformjának nyílt béta verzióját, mely már teljes egészében Linux rendszeren is fut. A GroupWise 6.5 for Linux ez év első felében lesz elérhető.
- A Novell bejelentette, hogy a piacvezető Linux felügyeleti szoftver, a Ximian Red Carpet Enterprise mostantól elérhető az IBM eServer rendszerek SUSE Linux Enterprise Server (SLES) környezetben történő karbantartására és felügyeletére. A Red Carpet Enterprise az IBM Linux on POWER eServer és IBM mainframe zSeries rendszereken futó Linux operációs rendszer központosított és automatizált felügyeletét és karbantartását nyújtja, az adatközpontban használt Linux rendszerek birtoklási költségeinek jelentős csökkentéséhez.
- A META Group nemrégiben kiadott METAspectrum for LDAP Directories elemzésében piacvezetőként nevezték meg a Novellt, a kiváló szolgáltatások és funkciók, az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatások, valamint az internet- és vállalati címtárszolgáltatások területén egyaránt stabil piaci jelenléte miatt.
- A Novell bejelentette, hogy a vezető vállalati Linux felhasználói felület, a Ximian Desktop 2 mostantól támogatja a SUSE Linux, a vezető Linux szoftver és szolgáltatásokat nyújtó cég Linux felhasználói munkakörnyezet szoftverének lejújabb verzióit. Ezzel a verzióval a Novell Ximian Desktop már támogatja a SUSE Linux Desktop és a SUSE Linux 9 felhasználói felületeket.
- A Novell bejelentette a Novell BorderManager 3.8 elérhetőségét, amelynek segítségével a vállalatok biztonságos, helyfüggetlen hozzáférést biztosíthatnak a mobil felhasználók alkalmazásaihoz, és ellenőrzésük alatt tarthatják az internetes műveleteket a nem kívánt tartalom elleni védekezés érdekében. A Novell BorderManager 3.8 egyedülálló VPN (Virtual Private Network - virtuális magánhálózat) forgalmi szabályokat kezelő motorja szerep alapú hozzáférés-kezelést használ, így a szervezetek vezetői biztosak lehetnek abban, hogy mindenki csak azokat az információforrásokat látja, melyekhez jogosultsággal rendelkezik.
- A Novell bejelentette a Novell exteNd 5 szolgáltatás központú alkalmazásfejlesztési csomag elérhetőségét, mely segítséget nyújt a vállalatok számára a webes szolgáltatások gyors tervezésében és fejlesztésében az újabb ügyfelek elérése, a hatékonyabb partnerkapcsolatok kiépítése és az üzleti erőforrások alkalmazottak általi gyorsabb hozzáférhetősége céljából.
Az első negyedév pénzügyi részletei
A nem GAAP alapú módosított nettó eredmény 2004. első pénzügyi negyedévében 11 millió dollár volt, 0,03 dollár részvényenként, mely nem tartalmazza az 1 millió dolláros befektetési kiadásokat. Összehasonlításul, ez az érték 2003. első pénzügyi negyedévben 1 millió dollár veszteség - részvényenként 0,00 dollár - volt, mely tartalmazta a 11 millió dolláros befektetési kiadásokat.
A mérlegben a készpénz- és rövid távú befektetések 605 millió dollárt tettek ki 2004. év első pénzügyi negyedévében, szemben az egy évvel ezelőtti 651 millió dolláros értékkel. A készpénz- és a rövid távú befektetések csökkenése elsősorban a SUSE Linux-részvényesek előzetesen meghirdetett felvásárlással kapcsolatos készpénzes kifizetésének és a pozitív készpénzforgalom általi kiegyenlítésnek - beleértve a 2004. első pénzügyi negyedév 31 millió dolláros működési cash flowját - tulajdonítható. A DSO (Days sales outstanding) értéke 60 napra csökkent 2004. első negyedévének végén az előző negyedév 74 napos értékéhez képest. A halasztott bevételek értéke 294 millió dollár volt a negyedév végén, amely 29 millió dollár, illetve 11%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó cikkek
- Eladja a Synergon a horvát leánycégét
- A Google nem használhatja a Gmail nevet Németországban
- Magyar Telekom: integrált ügyfélszolgálati központ Szegeden
- Perből szövetség: SanDisk-Ritek
- Megalakult a D-Link ( Magyarország) Kft.
- Átláthatóságot, jobb kommunikációt ígér a Siemens új vezére
- Több százezer diák, szülő és munkatárs biztonságos személyazonosság-kezelése egy Novell rendszerben
- A Synergon nyerte az MFB üzemeltetéstámogatási pályázatát
- A Wal-Mart is kihasználja a Microsoft-Novell együttműködés előnyeit
- Az ügyfelek támogatják a Microsoft-Novell együttműködést
Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás
Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.
Helyezd át zökkenőmentesen Google Fotóidat az ASUSTOR NAS-odra!
Miután véget vetettek az ingyenes korlátlan tárhelynek, a Google Fotók már csak 15 GB tárhelyet kínál ingyen. Fénykép- és videógyűjteményed folyamatos bővülésével a 15 GB tárhely gyorsan megtelik. Ahelyett, hogy minden hónapban több tárhelyért fizetnél, miért nem viszed át a fényképeidet egy ASUSTOR NAS-ra? Hosszú távon pénzt takarít meg és nagyobb biztonságot nyújt.
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.