Internethajó: középpontban az eKormányzat

MTI Sajtóadatbank, 2004. április 19. 09:25
Az elektronikus kormányzás, eKormányzat programja az állampolgárok igényeinek hatékony kielégítését állítja középpontba - mondta a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára pénteken, az Internethajón.

Baja Ferenc előadásában kifejtette, hogy az eKormányzat program a modern Magyarország kialakításának a katalizátora lehet. Hozzátette: az elkövetkezendő években felértékelődik a személyes kontaktus, mivel az állampolgárok egyre inkább azt igénylik, hogy kiszolgálja őket az államapparátus ugyanúgy, mint ahogyan ezt a piaci szereplők teszik a vevőkkel. A politikai államtitkár ezzel összefüggésben elmondta: az állampolgárok azt igénylik, hogy "körülöttük forogjon a világ és ezt tudomásul kell venni a modern közigazgatásnak és a modern politikának is". Az eKormányzat kapcsán elmondta: ezt úgy kell megvalósítani, hogy az állampolgár ne váljon kiszolgáltatottá, ugyanakkor az ügyek intézése ügyfélbarát legyen.

Baja Ferenc úgy vélte: az elektronikus kormányzás csak akkor lehet sikeres, ha megfelelő háttérintézményi rendszert alakítanak ki. Ennek azonban nem informatikai, illetve erőforrás-alapúnak kell lennie, hanem sokkal inkább jogszabályi és ügyvitelalapúnak. Ez az előfeltétele ugyanis annak, hogy egységes és hatékony elektronikus kormányzati rendszer alakulhasson ki. Baja Ferenc elmondta, hogy a háttér megteremtésének egyik alappillére az új közigazgatási eljárásról szóló törvény meghozatala, illetve ennek révén az elektronikus ügyintézési rendszer megteremtése. A politikai államtitkár hangsúlyozta azt is, hogy az elektronikus közigazgatást a kormány önmagába véve nem tudja sikeresen kialakítani, ehhez segítségre és támogatásra van szüksége az önkormányzatok, a lakosság, illetve a piaci szegmens, ezen belül az információ-technológiai szektor részéről.

Az Internethajón Magyar Bálint oktatási miniszter kifejtette, hogy az oktatási rendszer jelentős kihívás előtt áll, mivel ma már nem zárt és végleges tudásra van szükség a sikeres társadalmi szerepléshez. Ennél sokkal fontosabbnak ítélte azt, hogy a tanulókat meg kell tanítani az élethosszig tartó tanulásra. A miniszter kifejtette, hogy az infokommunikációs technológiák nélkül művelhető szakmák száma évről évre folyamatosan csökken. Hozzátette: az oktatási rendszert azért is át kell alakítani, mivel Nyugat-Európában az emberek életük során akár 4-6-szor is szakmát váltanak. Magyarországon ez ma még mintegy 2 alkalommal történik meg egy állampolgár esetében.

Az Internethajón Csepeli György, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium politikai államtitkára azt a digitális utat vázolta, amely Magyarország előtt áll az európai uniós csatlakozást követően. Elmondta: Magyarország a csatlakozó országokhoz képest jobban, míg az unióhoz viszonyítva rosszabbul áll az infokommunikációs és telekommunikációs piac fejlettségét tekintve. Az államtitkár úgy vélte, hogy a csatlakozó országok révén az Európai Unió jelentős fejlődési lendületet kaphat.

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

K&H: A vállalkozások közel kétharmada tervez fejlesztést

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozás többsége, 61 százalék tervez valamilyen beruházást a következő egy év során – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Beruházási szándék szempontjából a top helyen egyértelműen az IT fejlesztések állnak, de közel minden ötödik kkv gondolkodik gépek, illetve gépjárművek beszerzésében is. Az eredményekből az is kiderül, hogy az informatikai fejlesztések nem a munkaerő kiváltása miatt várhatók, hanem éppen azoknál a cégeknél jellemző a technológiai szintlépés, ahol előre láthatóan nem csökken a dolgozók létszáma.

2024. augusztus 15. 15:14

AGV-k: a vezeték nélküli evolúció

Ismerje meg, hogyan emelték a HMS Networks a vezeték nélküli technológiákban szerzett szakértelme és az Anybus termékei a Mercedes-Benz vezető nélküli szállítórendszer (AGV) flottáját egy magasabb szintre.

2024. április 22. 09:55

A Thermaltake bemutatja első Bumblebee (dongó) színű termékét

A Thermaltake, a prémium toronyházak, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bejelentette a The Tower 200 Bumblebee Mini toronyházat, egy új színű változatot a közkedvelt The Tower sorozatban. A Tower 200 egy mini-ITX toronyház függőleges kialakítással és kivételes hűtési hatékonysággal. Bár ez a ház kompakt méretű, egy 4090-es grafikus kártya és egy 280 mm-es radiátor is elfér benne. Az új élénk sárga árnyalat hozzáadásával a The Tower 200 sorozat már hat színben kapható: fekete, Snow, Turquoise, Racing Green, Matcha Green és Bumblebee, így könnyedén kiválaszthatod a stílusodhoz illő The Tower 200-at.

2024. január 2. 12:10

Magyarországon is elkezdték blokkolni az AI robotok hozzáférését a weboldalak

Felmérésünk szerint az 1000 legolvasottabb magyar weboldal nagyjából 1%-a blokkolja a mesterséges intelligencia robotok hozzáférését tartalmaikhoz. Világszinten ez az arány már 20% felett jár, de Magyarországon is növekedés várható.

2023. október 12. 16:11

Gyerekszobától a tanteremig – Két nap a digitális tudatosságért

Mit jelent a digitális szülőség a XXI. században? Hogyan tudjuk online is biztonságban gyerekeinket? Milyen eszközkészlettel tudjuk elősegíteni, hogy élmény legyen a tanulás? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a kétnapos esemény-sorozat, melyet a digitális tudatosság jegyében szerveznek a Magyar Telekom székházban.

2022. október 13. 12:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32