A Matáv nem tartja konzisztensnek az NHHT díjtervezetét

MTI Sajtóadatbank, 2004. április 23. 10:25
A Matáv a Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa (NHHT) által az új bérelt vonali és hálózatösszekapcsolási (MARIO) referencia ajánlatokról közölt változtatások egy részét nem tartja teljesen konzisztensnek a magyar jogszabályokkal, a megfelelő európai összehasonlító árakkal vagy a társszolgáltatók referencia ajánlataival.

A Matáv csütörtökön nyilvánosságra hozott véleménye szerint a társaság az Informatikai és Hírközlési Minisztérium által kiadott rendeletnek megfelelően, a hosszú távú költségszámítási modell (LRIC) alapján nyújtotta be a MARIO-t. Az NHHT határozattervezete szerint az új MARIO díjakat 2004. június elsejétől kell alkalmazni. A Matáv közölte azt is, hogy a tanács közzétett tervezett díjai a becslések szerint a korábbi díjakhoz képest átlagosan 19 százalékos csökkenést jelentenek.

Így például a helyi híváskezdeményezési díj csúcsidőben percenként a korábbi nettó 3,70 forintról 2,42 forintra csökkenne, míg csúcsidőn kívül 1,42 forintról 1,27 forintra. A regionális híváskezdeményezési díj csúcsidőben 4,87 forint helyett 3,48 forint lenne, míg csúcsidőn kívül 1,87 forintról 1,82 forintra mérséklődne. Az országos híváskezdeményezési díj csúcsidőben 4,87 forint, csúcsidőn kívül pedig 2,56 forint lenne, a korábbi 5,69 forint, illetve 2,18 forint helyett. Ehhez hasonlóan csökkennének a hívásvégződtetési díjak is. A NHHT szerdán közzétett határozat-tervezetei szerint jelentősen, egyes esetekben akár 60 százalékkal is csökkenhetnek a távközlési nagykereskedelmi díjak, s ezáltal a fogyasztók által fizetendő összegek.

Az új elektronikus hírközlési törvényben (eht) előírt egyeztetési folyamat szerint az 5 jelentős piaci erővel rendelkező vezetékes szolgáltató, a Matáv, az Emitel, az Invitel, a Hungarotel és a Monortel január 15-én nyújtotta be referencia összekapcsolási ajánlatát. Az ajánlatok a szolgáltatók közötti elszámolásban alkalmazott beszédcélú, internet- és kiegészítő szolgáltatások, például a helymegosztás, a közvetítő-választás és a műszaki vizsgálatok díjait tartalmazzák. A szabályozás szerint 2004-től az internet-hozzáférés díját is költségalapon, perc- és átalánydíjas formában kell a vezetékes szolgáltatóknak meghatározniuk a közvetítő-, illetve internetszolgáltatók számára.

Az ajánlatokat elemezve a tanács megállapította, hogy a modellek kidolgozottsága és a jogszabályoknak való megfelelése jelentős különbségeket mutat. Az NHHT szerint az elvárásoknak leginkább a Matáv és az Emitel modellje felelt meg a legnagyobb mértékben, ám még e két szolgáltató által kialakított költségmodell is olyan eltérést mutat az előírásokhoz képest, amelyek nem teszik lehetővé, hogy a tanács ennek alapján határozza meg az összekapcsolási szolgáltatások díját.

Az NHH illetékese ezzel kapcsolatban az MTI-nek szerdán elmondta: mivel a tanács határozati javaslata szerint a szolgáltatók által benyújtott költségmodellek változatlan formában nem fogadhatóak el, a Matáv esetében szükséges lesz az európai uniós piaci átlag alkalmazása, míg a másik négy helyi koncessziós távközlési társaság (LTO) esetében a grémium a tarifákat egymás között akarja egyeztetni, figyelembe véve a társaságok helyzetét.

A határozat-tervezetek nyilvánosságra kerülését követően az érintettek május 11-ig tehetnek észrevételt. Ezt követően a tanácsnak 10 nap áll a rendelkezésére, hogy az észrevételeket feldolgozza, és ezek figyelembe vételével a határozat-tervezeteket véglegesítse.

Kulcsszavak: jog tarifa NHH Matáv

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

2025-ben is farag az inflációból a Vodafone

A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.

2024. december 16. 14:58

Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei

Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.

2024. december 12. 18:13

Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között

Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.

2024. december 11. 18:04

Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól

Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.

2024. december 11. 14:56

Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére

Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.

2024. december 8. 15:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32