IBM: hét technológia, amely 2010-ig forradalmasítja a gyógyszergyártást
Az IBM előrejelzése szerint ez a hét technológia a jelenlegi fajlagos költség negyedének megfelelő 200 millió dollárra mérsékli a gyógyszergyártó vállalatok termékfejlesztési költségeit, a jelenlegi 12-14 évről 3-5 évre csökkenti kutatási projektjeik átfutási idejét; jelentős mértékben javítja az első piacra kerülő humán dózissal elért sikeres kezelések arányát; emeli a fejlesztési és gyártási folyamatok színvonalát; és minden eddiginél nagyobb részvényesi érték elérését teszi lehetővé az ágazat szereplői számára.
A "Pharma 2010: Silicon Reality" címet viselő jelentés feltérképezi azokat az informatikai technológiákat, amelyek segítségével a gyógyszergyártók elmozdulhatnak a jelenlegi "egy kaptafára szabott" gyógyítási koncepciótól az eredményesebb és nyereségesebb "célzott gyógyászati megoldások" felé. Ez utóbbiak a gyógyszerek mellett a diagnosztikát, a szükséges gyógyászati eszközöket és a betegeknek nyújtott támogatási szolgáltatásokat is magukban foglalják.
"Az informatika kulcsszerepet játszik a gyógyszergyártás átalakításában" - jelentette ki Steve Arlington, az IBM BCS globális gyógyszeriparért felelős vezetője. "Eljött az ideje, hogy az ágazat kamatoztassa a géntechnika rendkívüli tudományos eredményeit. Ehhez a vállalatoknak be kell ruházniuk a növekedésüket és piaci sikerüket ösztönző, új technológiákba. A jelentésünkben meghatározott technológiák új távlatokat nyitnak meg a gyógyszergyártó vállalatok előtt. Lehetővé teszik számukra üzletvitelük gyökeres átalakítását. Azok a cégek viszont, amelyek nem reagálnak az épp zajló piaci változásokra, részvényesi értékük további süllyedésére számíthatnak."
A jelentés adatai szerint a gyógyszeripar szereplői jelenleg mintegy 20 milliárd dollárt költenek évente informatikára, de ritkán aknázzák ki maradéktalanul a beruházásban rejlő előnyöket. IT-erőforrásaik nagy részét a költségtakarékos működést segítő tevékenységek (ellátási lánc, tranzakciófeldolgozás, támogatási szolgáltatások) köré csoportosítják - amelyek közül mind többet helyeznek ki végül külső szolgáltatóhoz.
A molekuláris kutatások térhódítása máris komoly változásokat indított el az ágazatban. A genetika, a genom- és a proteom-kutatás lehetővé teszi a betegségek pontosabb definiálását, így a gyógyszergyártók komplett gyógyászati csomagokat tudnak kidolgozni a betegségek egyes altípusaiban szenvedő betegek számára - tehát többé nem kell egyengyógyszerekkel ellátniuk a hasonló tüneteket produkáló, de valójában eltérő betegségekkel küzdő pácienseket. A "célzott gyógyászati megoldások" fejlesztésének mikéntjét sikeresen elsajátító vállalatok 2010-re megsokszorozhatják részvényesi értéküket. Ebben az átalakulásban pedig központi szerepet fog játszani az informatika.
Az IBM jelentése szerint a következő tíz évben az alábbi hét technológia áll majd a változások hátterében és ígéri a leggyorsabb megtérülést a gyógyszergyártó vállalatok számára:
1. A petaflop- és grid-számítástechnika korábban elképzelhetetlen számítási teljesítményt bocsát az ágazat rendelkezésére. A petaflop-számítógépek új generációja - köztük az IBM Blue Gene rendszere - 2006-ra már támogatni fogja a nagyszabású biomolekuláris szimulációkat, így pl. a fehérjék lehetséges
térszerkezeteinek vizsgálatát (protein folding) is. A vállalatok asztali gépeinek és szervereinek kihasználatlan számítási kapacitását mozgósító grid-számítástechnika olyan feladatok végrehajtását teszi lehetővé, mint pl. a DNS-szekvenciák összehasonlítása, vagy az értékesítési és marketingadatok valós idejű feldolgozása. Már ma is több kutatási grid működik a világon: az egyik közülük a Smallpox Research Grid, amely 35 millió lehetséges gyógyszert vizsgált meg kétmillió önként jelentkező PC-felhasználó gépeinek számítási kapacitásával.
2. A prediktív bioszimuláció valójában azt jelenti, hogy bonyolult számítógépes modellekkel megpróbálják szimulálni a biológiai rendszerek egészének működését. E módszer segítségével a gyógyszergyárak jelentősen mérsékelhetik a gyógyszerek molekuláris célfehérjéinek (drug target) azonosítására szolgáló laboratóriumi kísérletek számát. Az "in vitro" és "in vivo" kifejezések mintájára "in silico" névre keresztelt modellezési folyamattal a kutatók pontosabban előre tudják jelezni a gyógyszerek emberi szervezetre gyakorolt hatását - a kezelés várható hatásfokát és biztonsági kockázatait is beleértve. Több tudományos intézmény is megkezdte prediktív bioszimulációs modellek kidolgozását - az Indiana University-hez tartozó Sejt- és Víruselméleti Központ (Center for Cell and Virus Theory) például a sejtek zavaró kémiai behatásokra adott reakcióját vizsgálja ezzel a módszerrel.
3. Mindent átható számítástechnika (pervasive computing) - A miniatürizált követőeszközök, valamint a mobil és vezeték nélküli technológiák a biológiai adatok valós idejű, klinikai környezeten kívüli gyűjtésével és továbbításával forradalmasítják a gyógyszerfejlesztést és az egészségügyi szolgáltatásnyújtást. Ezek a megoldások a betegek figyelésére és egészségi állapotuk menedzselésére éppúgy használhatók, mint a gyógyszerek teljesen újszerű tesztelésére, valamint az idő- és térbeli korlátoktól mentes gyógyellátás biztosítására. Már több cég - köztük a Philips Medical - foglalkozik intelligens orvosbiológiai ruházat fejlesztésével, a Bang & Olufsen gyógyszeresdoboza pedig önállóan figyelmezteti a beteget, ha eljött a gyógyszerbevétel ideje.
4. Az intelligens vagy rádiófrekvenciás azonosítócímkékkel (RFID) a fizikai objektumokat a gyártás és a disztribúció bármely pontján azonosítani lehet. A lassú és gazdaságtalan gyártási folyamatok kiiktatását támogató RFID-technológia segítségével a gyógyszergyártók az eddiginél több és összetettebb, kis mennyiségben gyártott termékkel készülhetnek fel a jövő kihívásaira. Mivel az RFID-rendszer az ellátási lánc minden pontján képes nyomon követni a termékek mozgását, az egyre szigorodó hatósági előírások teljesítéséhez is hozzájárul, és innovatívabb egészségügyi szolgáltatás nyújtását teszi lehetővé.
5. A fejlett adattárolási megoldások óriási adattömeg kezelésére és karbantartására képesek. A speciális új adattároló szerverekkel, a virtualizált tárológridekkel és az átlátható módon integrált nyilvántartó és archiváló rendszerekkel az ágazat szereplői meg tudnak felelni a gyógyszerengedélyező és -ellenőrző, valamint az értékpapír- és tőzsdefelügyeleti és egyéb hatóságok (pl. az USA-ban a Food and Drug Administration, FDA és a Securities and Exchange Commission, SEC) mind szigorúbb előírásainak.
6. A folyamatelemző technológiával (process analytical technology, PAT) a vállalatok folyamatosan, valós időben figyelhetik gyártási folyamataikat, ahelyett, hogy időszakosan, minták és gyártás utáni minőségellenőrzés segítségével csak a múltbeli adatokat vizsgálnák. A PAT javítja a gyártási minőségét és költségeket takarít meg, mert jóval olcsóbb azonnal korrigálni egy gépsor működését, mint kiselejtezni a megadott határértékeknek nem megfelelő termékeket. Az FDA ajánlott gyártási gyakorlatra vonatkozó új szabályainak megjelenése nyomán a PAT-beruházások jelentős fellendülése várható.
7. A webes adatbányászati és fejlett szövegelemző megoldások intelligens algoritmusai a megjelenés pillanatában azonnal képesek észlelni az internetre kerülő, új digitális információkat. Az ilyen új generációs eszközökkel a gyógyszergyártó vállalatok gyorsan és hatékonyan elemezhetik a kutatási, marketing- és betegadatok óriási tömegét. A webes adatbányászat ezen túl a hatékonyabb kutatáshoz, a jövőbeni vizsgálatok lehetséges célcsoportjainak behatárolásához, a trendek azonosításához, a mellékhatások aktívabb figyeléséhez és kezeléséhez (farmakovigilancia), a fenyegető válsághelyzetek felismeréséhez, valamint a betegek visszajelzéseinek alaposabb elemzéséhez is hozzásegíti az ágazatot.
Május 17. és 19. között a Life Sciences üzletág partnertalálkozót tartott Budapesten, ahol a fenti témákról is szó esett. A találkozó fő célja az volt, hogy az IBM bemutassa üzleti elképzeléseit partnereinek, megnyerje őket a Pharma 2010 által felvázolt irányok követéséhez az IBM-mel együttműködésben. Az esemény lehetőséget adott arra is, hogy a partnerek megismerjék egymás tevékenységét, szükség esetén együtt tudjanak működni a felhasználók által igényelt feladatok megoldásában.
Kapcsolódó cikkek
- Új informatikai rendszer a Bethesda Kórházban
- "Reflexekkel" bíró autókon dolgozik az IBM
- Egészséget, életminőséget segítő ambiens rendszerek
- Nyomtatórendszerekre szakosodott az IBM és a Ricoh közös vállalata
- Új írható Verbatim CD és DVD lemezek az egészségügynek
- Forráskódot tett közzé a Microsoft
- Beteggé tesz a Wii
- IBM: SOA témájú nemzetközi konferencia Budapesten
- IBM pengeszerverek kisvállalkozásoknak
- Az IBM és a HP uralja a szerverpiacot
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!