IVSZ: informatikai menedzsertalálkozó hatodszor
Az IVSZ ezzel a rendezvénnyel is szeretné teljesebbé tenni a kommunikációt az informatikai cégek és a kormány képviselői, valamint a média között. Ez utóbbi szerepe igen fontos, hiszen elősegítheti, vagy éppen visszafoghatja az informatika hazai fejlődését. Azzal, hogy a média részt vesz és tudósít a menedzsertalálkozóról, maga is kiemelheti e terület fontosságát, és hozzájárulhat ennek az új szemléletmódnak az elterjesztéséhez.
Kapcsolódó cikkek
- Technológia Platformok - megjelent a nemzeti platform pályázat tervezete
- MENTA 2007: üzleti lehetőségek, jövőbel kilátások a hazai stagnáló piacon
- Vállalatvezetési tanácsok elsőkézből
- Nagy volt érdeklődés az IVSZ 13-ik Menedzser Találkozója iránt
- Új lehetőségek az IKT szektor fejlődésében
- Infokommunikációs csúcstalálkozó Budapesten
- Infokommunikációs csúcstalálkozó Budapesten
- Külön informatikai operatív program az NFT II.-ben
- IVSZ: az információtechnológia fejlettsége meghatározza az ország versenyképességét
- Megkezdődött az informatikai csúcstalálkozó
My Mp3 Splitter 3.3.0.0
A felhasználóbarát My MP3 Splitter lehetővé teszi az MP3-as zenék vágását és szerkesztését. A program által készített új fájlnak ugyanaz lesz a hangminősége, mint az eredetinek, hiszen minőségveszteség nélkül tudja elvégezni a rábízott feladatot. Remekül használható telefonos csengőhangok létrehozására is. Az alkalmazás metaadat szerkesztési képességgel is rendelkezik.
Just Color Picker 6.0
A magyarul is tudó apró, de nagyon hasznos színfelismerő alkalmazással rendkívül egyszerű a színek azonosítása, mentése és szerkesztése. Kezelt formátumok: HTML, RGB, HEX, HSB / HSV, HSL, HWB, CMYK és Delphi.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
Vodafone: Gyorsabb mobilinternet öt nagyvárosban
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
A mesterséges intelligencia segítségével bárki berendezheti otthonát a kiterjesztett valóságban
Az IKEA Magyarország elindította az IKEA Kreativ elnevezésű új eszközt, amely a legmodernebb technológiát használja a lakberendezési tervezéshez. Az eszköz minden vásárló számára elérhető mobilalkalmazásban és az IKEA.hu weboldalon. Az IKEA Kreativ rendkívül egyszerűen használható, és arra ösztönzi a vásárlókat, hogy használják ki kreativitásukat. Valósághű interaktív terveken keresztül mutatja meg, hogyan fognak kinézni az egyes bútorok az otthoni környezetben.