Kompatibilis termékek gyártásáról állapodtak meg a jelentős elektronikai cégek

Milkovits Gábor, 2004. június 23. 19:05
A világ mintegy 145, javarészt nagyobb számítógépes és elektronikai vállalatait tömörítő konzorcium kedden alapvető jelentőségű megállapodást hozott tető alá, egymással kompatibilis elektronikai eszközök gyártásáról.
A többek között a Sonyt és a Microsoftot is tömörítő Digital Living Network Alliance elnevezésű szervezet keddi ülésén olyan alapvető szabályokat hagyott jóvá, amelyek lehetővé tehetik különféle formátumú képi, zenei és egyéb tartalmaknak az általuk gyártott eszközök közötti akadálytalan megosztását. A résztvevők ugyanakkor elismerték, hogy még több vitás kérdést, például a digitális tartalmak lopás és kalózkodás elleni egységes védelmét is meg kell oldaniuk, mielőtt a felhasználók ténylegesen találkozhatnak az új termékekkel. A cégeknek emellett újra kell tárgyalniuk meglévő szerződéseiket a különféle tartalmak szerzői jogait birtokló filmstúdiókkal és lemezkiadókkal is. A konzorcium ennek ellenére azt ígéri, hogy a szervezet logójával ellátott, egymással kompatibilis eszközök még ez év végén megjelennek majd az üzletek polcain.

Figyelmet érdemel ugyanakkor, hogy a nagy nevek közül az Apple és a Real Networks nem képviseltette magát a résztvevők között. Az Apple iTunes szolgáltatása és népszerű iPod lejátszói révén jelentős helyet foglal el a legális zenei letöltések piacán, a Real Networks pedig éppen ebben a hónapban kötött megállapodást a Starz Encore csoporttal egy olcsó letölthető mozgóképes tartalmakat kínáló szolgáltatás beindításáról. Előbbi egyelőre nem reagált a keddi hírre, míg a Real Networks képviselői úgy nyilatkoztak, hogy fontolóra veszik az esetleges csatlakozást az egyezményhez egy későbbi időpontban.

Scott Smyers, a Sony Electronics alelnöke elmondta, hogy a különféle szórakoztató elektronikai eszközök közötti kompatibilitás rendkívül fontos kérdés, mivel a termékek egyre bonyolultabbá válásával a fogyasztók egyre kevésbé tudják eldönteni, hogy mit érdemes megvásárolni.
Kulcsszavak: szabvány Microsoft Sony

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36