Újabb negyedéves nyereség a Lucentnél
A Lucent szerdán, a New York-i tőzsdenyitást követően 3,53 dollárra nőtt, 3,82 százalékos emlekdéssel a 3,40 dolláros keddi záróhoz képest. Szerdán 3,56 dolláron nyitott. Az év eleji árához képest 24,30 százalékkal nőtt, 5,00-2,86 dollár között mozgott. Egy évvel ezelőtti áránál most 96,11 százalékkal drágább.
Kapcsolódó cikkek
- Ezúttal a Microsoft nyert pert az Alcatel-Lucent ellen
- Legalább 12 ezer embert küldhetnek el az Alcatel-Lucenttől
- Az EB engedélyezte Alcatel és a Lucent egyesülését
- 9 ezer munkahelybe kerül az Alcatel és a Lucent Technologies egyesülése
- Az egyesülésről tárgyal az Alcatel és a Lucent
- Négyszeresére nőtt a Lucent nyeresége
- Piaci visszaesésre készül a Lucent
- Lucent: veszteség mellett is bizakodóak
- Lucent Technologies: nem várt veszteség
- Stratégiai partnerség a Kapsch CarrierCom és a Lucent között
Korábbi lengyel miniszter kapott vezetői megbízást az EIT InnoEnergy-nél
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.
Negyedik egymást követő évben díjazza a Bridgestone fenntarthatósági törekvéseit az EcoVadis
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.
Ne hagyd veszni a tudásod: így frissítsd fel nyelvkészségeidet otthon
A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén.
Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone