Ismét nyereséges az Alcatel
Az Alcatel, amely az elmúlt három évben végrehajtott költségcsökkentő programnak köszönhetően kezd magára találni, úgy látja, hogy évek óta először érzékelhetők a fellendülés jelei az optikai hálózatok piacán. Fellendítette az üzletmenetet a szélessávú internet-hozzáférés beruházásainak bővülése, valamint a vállalati belső kommunikációs rendszerek iránti igény növekedése is.
Az Alcatel 10,85 euró volt a párizsi értéktőzsdén csütörtökön kora délután, 1,81 százalékkal alacsonyabb a szerdai 11,15 eurós zárónál. Csütörtökön 10,85 eurón nyitott, január óta 6,27 százalékkal, egy év alatt 24,43 százalékkal drágult.
Kapcsolódó cikkek
- Ezúttal a Microsoft nyert pert az Alcatel-Lucent ellen
- Legalább 12 ezer embert küldhetnek el az Alcatel-Lucenttől
- Az Alcatel második negyedéve: 8,2 százalékkal csökkent a profit
- Az EB engedélyezte Alcatel és a Lucent egyesülését
- 9 ezer munkahelybe kerül az Alcatel és a Lucent Technologies egyesülése
- Az Alcatel első negyedéve: 17 százalékkal csökkent a profit
- Az egyesülésről tárgyal az Alcatel és a Lucent
- A vártnál jobb eredmény az Alcatelnél
- Évi 30 millió darab mobilt ígér az Alcatel-ek kínai gyártója
- Az Alcatel ismét nyereséges
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.