Megalakult a Magyar Távmunka Szövetség
„A távmunkával kapcsolatban sok tévhit és információhiányból származó idegenkedés a tapasztalható a munkáltatói és a munkavállalói oldalon egyaránt. Szövetségünk célja, hogy ismeretterjesztéssel, a távmunkával elérhető gazdasági előnyök bemutatásával, szakinformációkkal és üzleti szemléletű modellekkel segítse e gazdaságserkentő foglalkoztatási forma elterjedését. Fontos feladatunknak tartjuk, hogy időről időre bemutassuk a modern, kiemelkedő szakmai színvonalat képviselő távmunkát támogató megoldásokat, és nem titkolom, „magasra állítjuk a mércét” az e piacon tevékenykedő cégeknek.” - mondta bevezetőjében dr. Horvát Elek, a Magyar Távmunka Szövetség frissen megválasztott elnöke.
A Szövetség koordinátori szerepet kíván betölteni a gazdasági szereplők, a gazdaságpolitika irányítói, illetve a témában érintett civil és szakmai szervezetek között, és be kíván kapcsolódni a távmunkát érintő törvényi szabályozás munkálataiba is. A tagok szakmai érdekképviselete mellett szeretne rész vállalni a nemzeti távmunka stratégia kidolgozásában és végrehajtásában. Nemzetközi kapcsolatain keresztül szeretné elősegíteni a magyar távmunkavállalók bekapcsolódását a nemzetközi gazdasági életbe.
A Szövetség tagjai sorába várja mindazon cégeket és szervezeteket, amelyek tevékenységükből adódóan érdeklődnek a távmunka iránt. A csatlakozási szándék bejelentését az abraham.katalin@tavmunka.org <>
A Magyar Távmunka Szövetség alapító tagjai:
· Access Value Kft
· Alfa Ipari Rt.
· Avaya Magyarország Kft.
· Bogdánfy Géza (magánszemély)
· Budapesti Műszaki Főiskola
· Euroexpert Holding Rt.
· Hewlett-Packard Magyarország Kft
· Hungary.Network Rt.
· IDG Hungary Kft
· MÁV INFORMATIKA Kft.
· MER Könyvvizsgáló és Gazdasági Tanácsadó Kft
· MKI Marketing Kommunikációs Intézet Kft.
· MTA Szociológiai Intézet
· Negral Kft.
· PricewaterhouseCoopers Kft.
· Stratégiakutató Intézet Kht.
· T-Mobile Magyarország Rt.
· Wesselényi Andrea (magánszemély)
Kapcsolódó cikkek
- Magyar Távmunka Szövetség - az idén is lesz szakmai műhely
- Miért fontos a távmunka?
- Konferencia a távmunkáról, vállalkozóknak és intézményeknek
- Sikeres távmunka-foglalkoztatás a HUMANsoft-nál
- Távmunka Szakmai Műhely rendezvények
- A cégek többsége még idegenkedik a távmunka alkalmazásától
- Távmunka - a legkedvezőbb megoldás
- Távmunka-technológiai bemutató
- Az IT-biztonsági megoldások és a távmunka alkalmazása a hazai vállalatoknál
- Microsoft-támogatás a Magyar Teleház Szövetségnek
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!