IHM fórum a távol-keleti térséggel folyó ICT együttműködés erősítésére
Ázsia@Magyarország Információs Társadalom Fórum
Az Ázsia@Magyarország Információs Társadalom Fórum az IHM tervei szerint egy évente megrendezésre kerülő rendezvénysorozattá válik. A Fórumon az IT és a hírközlés terén elért kormányzati eredmények bemutatása mellett fontos cél a vállalati együttműködés elősegítése, és a befektetési lehetőségek kölcsönös feltérképezése. A rendezvény célközönsége így elsősorban a kormányzati és az üzleti szféra, másodsorban a tudományos, kutatói területek képviselői.
A Fórum kormányzati és üzleti szekcióból áll. A rendezvény első napján a meghívott miniszterek kormányzati előadások keretében mutatják be országuk Információs Társadalmának helyzetét, különös tekintettel a stratégiai célokra, K+F programokra és fejlesztési projektekre. A Fórum második része az üzleti szektor vezető képviselőinek találkozója. Ennek középpontjában az eKormányzat, telekommunikáció és informatikai eszközök előállítása áll. A rendezvény az IVSZ-szel, az ITDH-val, valamint az IT Kht-val szoros együttműködésben valósul meg.
Kapcsolódó cikkek
- NETWORKSHOP 2007 - Informatikai konferencia
- A lakosság 89 százaléka elérheti a széles sávot
- Tárgyalás az internet jövőjéről Genfben
- NJSZT-kongresszus Győrben
- Információs Társadalom - nincs más választás!
- NJSZT 2006: Információs társadalom – nincs más választás!
- A szélessáv terjedése fontos versenyképességi tényező
- Szakmai konferencia és ingyenes programok a szélessáv jegyében
- Szélessáv Napja és szélessávkereső az internet hazai elterjedéséért
- Nyugat-Dunántúl: 75,1 százalékos szélessávú internet lefedettség
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!