A Toshiba még az idén megkezdi 0,85"-es mini-HDD-inek sorozatgyártását

Milkovits Gábor, 2004. szeptember 29. 19:14
A japán technológiai cég bejelentette, hogy még az év vége előtt beindítja 0,85"-es kisméretű merevlemezes meghajtóinak sorozatgyártását.
A 0,85"-es HDD-k mintegy 80%-kal kisebbek lesznek a cég által jelenleg forgalmazott legapróbb, 1,8"-es modelleknél, amelyek a gyártó saját Gigabeat audiolejátszói mellett az Apple iPod készülékeibe is beépítésre kerülnek. Az eszközök tárolókapacitásáról még nem született döntés, ám 2-3 GB tűnik a legvalószínűbbnek. Az új merevlemezes meghajtók kisebb méretük mellett azzal az előnnyel is rendelkeznek valamivel nagyobb társaikkal szemben, hogy feleannyi energiát fogyasztanak, illetve ellenállóbbak a fizikai behatásokkal szemben.

A Toshiba a 0,85"-es meghajtók 2003-as első bejelentésekor még 2005 elejére tette a sorozatgyártás megkezdésének időpontját, így amennyiben sikerül tartaniuk a most kitűzött menetrendet, még meg is előzhetik a korábbi várakozásokat. Mint azt a cég illetékesei elmondták, az új kisméretű HDD-ket a jelenleg 1,8"-es merevlemezes meghajtót alkalmazó készüléktípusok mellett elsősorban olyan eszközökbe - például mobiltelefonokba - szánják, amelyeknél elsőrendű szempont a hely- és energiatakarékosság.
Kulcsszavak: winchester Toshiba

Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36