DVD-hamisító hálózatot számoltak fel Borsodban

forrás Prim Online, 2004. október 5. 10:02
A Miskolci Rendőrkapitányság munkatársai az ASVA (Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közhasznú Alapítvány) szakértői segítségével a múlt héten Borsod-Abaúj-Zemplén megyében egy illegális DVD másolással és kereskedéssel foglalkozó bűnözői hálózatot számoltak fel. Az akció során hozzávetőlegesen 4000 darab hamis DVD-t, közel 1000 illegálisan másolt VHS kazettát és számos nagyüzemi hamisítást segítő eszközt (a másolásvédett DVD-k feltörésére is alkalmas számítógépeket, videó-berendezéseket) foglaltak le.
A múlt héten a Miskolci Rendőrkapitányság DVD hamisítással foglalkozó magánszemélyek ellen sikeres akciókat hajtott végre Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén négy településen, Miskolcon, Tiszalúcon, Mezőcsáton, Hangácson. A miskolci rendőrök három videotékát, egy számítástechnikai szaküzletet és két DVD másolással foglalkozó magánszemély lakását kutatták át. A rendőrségi akció során hozzávetőlegesen 4000 darab, illegálisan másolt filmeket tartalmazó DVD-t és közel 1000 VHS kazettát foglaltak le. A szerzői jogokat sértő filmeket tartalmazó DVD-ken és videokazettákon kívül számos, szintén illegális videojátékokat, illetve szoftvereket tartalmazó MP3, CD és DVD hordozókat foglaltak le valamint a másolással foglalkozó videotékákban és magánlakásokon másolásvédett DVD-k nagyüzemi másolására is alkalmas számítógépek és videó-berendezések kerületek lefoglalásra.

A miskolci rendőrök az akció keretében olyan magánszemélyt is előállítottak, aki nagy mennyiségben illegális DVD-ket állított elő és sajtóhirdetés útján ajánlotta fel a jogsértő termékeket forgalmazásra, és akinek lakásán mintegy 1800 szerzői jogsértő DVD-t foglaltak le. A rendőrségen üzletszerűen elkövetett szerzői vagy szerzői jogokhoz kapcsolódó jogok megsértése bűntett alapos gyanúja miatt 7 személy ellen folyik az eljárás. A gyanúsítottak szabadlábon védekeznek.

Mihály György, az ASVA kuratóriumának elnöke az esettel kapcsolatban kijelentette ”Az ASVA a rendőrséggel együtt a jövőben is erélyesen fellép az audiovizuális kalózkodás ellen. A Büntető Törvénykönyvbe ütköző, szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése esetén az elkövető a legsúlyosabb esetben akár 8 évig terjedő szabadságvesztéssel, enyhébb esetben pedig akár 2 évig terjedő szabadságvesztéssel vagy komolyabb pénzbüntetéssel büntethető. Erre jó példa egy olyan korábbi ügy, amelyben a Nyíregyházi Városi Bíróság már jogerős ítéletet hozott, és amelyben egy hamis kazettákat és DVD-ket árusító magánszemélyt két év felfüggesztéssel 10 hónap fogház büntetésre ítéltek.”

Az ASVA közhasznú alapítványként működő szervezet, legfontosabb célja, hogy védje az audiovizuális termékek (filmek) szerzői jogait és harcoljon a DVD, videó CD-k, egyéb hordozók, valamint interaktív játékok hamisítása, illegális internetes letöltése és terjesztése ellen. Az ASVA felderítő és szakértői munkájával segíti az Országos Rendőrfőkapitányság, valamint az ország területén működő többi megyei, illetve helyi rendőrkapitányság munkatársait a szerzői jogsértéssel kapcsolatos esetek felkutatásában és ennek az együttműködésnek eredménye a múlt heti Borsod-Abaúj-Zemplén megyei akciósorozat is.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei akciók szorosan illeszkednek az ASVA új, minden eddiginél erőteljesebb, szerzői jogérvényesítési programjához, melynek első fázisát az a nagyszabású média-kampány jelentette, melynek során a televízióban és a mozikban országszerte százezrek láthatták a filmkalózkodás elleni felhívásokat.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás

A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon. 

2024. december 12. 18:02

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32