A KPN használni szeretné a UPC kábelhálózatát

MTI Sajtóadatbank, 2004. november 15. 10:07
A KPN holland telekommunikációs csoport felkérte az illetékes holland felügyeletet: utasítsa a UPC kábeltelevíziós társaságot arra, hogy hozzáférését biztosítson kábelhálózatához, hogy azon keresztül a KPN saját video- és audioszolgáltatását kínálhassa.
A KPN közleményben jelentette be: a nyár eleje óta próbál tárgyalásokat kezdeményezni a UPC-vel, ám eddig a kábelszolgáltató elutasította a tárgyalásokat, és azt is, hogy ajánlatot tegyen. A KPN júniusban kérte fel a vezető kábeltársaságokat arra, hogy adjanak árbecslést hálózataik bérbeadásának díjára; ettől azt remélték, hogy február 1-jén megkezdhetik a szolgáltatást ügyfeleik számára.

A UnitedGlobalCom tulajdonában lévő UPC Hollandia legnagyobb kábelszolgáltatója; szóvivője azt közölte, hogy cége kapott ugyan egy felkérést a KPN-től, és szeptemberben felkérte a céget a nyújtani kívánt szolgáltatások specifikálására. - Azóta néma csend...azt gondoljuk, csak akkor lehet tárgyalni, ha a partner tudja mit akar - fogalmazott.

A KPN most arra kérte a holland hírközlési felügyeletet, az OPTA-t, hogy szólítsa fel a UPC-t: tegye lehetővé hálózatának elérését és határozza meg ennek árát. A Digitenne földi digitális műsorszóró társaságban már részesedéssel bíró KPN előfizetőinek a szolgáltatások teljes skáláját nyújtani kívánja, telefon-, internet- és médiaajánlatot egyaránt biztosítani akar.

Sok más telekommunikációs vállalathoz hasonlatosan a KPN-nek is szembe kell néznie a hagyományos vonalas telefonálás csökkenő hozamával; a társaság azt reméli, hogy a mobil- és szélessávú internetszolgáltatások mellett a digitális műsorszórás is az egyik új növekedési pálya lehet. A holland háztartások mintegy 90 százalékában van kábelcsatlakozás.

A KPN részvénye a pénteki kereskedésben 0,31 százalékkal 6,56 euróra drágult az amszterdami tőzsdén, amelynek irányadó indexe 0,36 százalékkal jutott magasabbra.
Kulcsszavak: KPN kábel UPC

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36