GTS Datanet - az idén 12-13 százalékos növekedés

MTI Sajtóadatbank, 2004. december 16. 08:11
A GTS Datanet Távközlési Kft. az idén több mint 10 milliárd forint árbevételt ér el, ami 12-13 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - közölte Szathmári Géza, a társaság vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
A vezérigazgató elmondta, hogy a társaság az idén 1,5 milliárd forintot költ beruházásokra, egyebek mellett nyugat-európai hálózatának fejlesztésére, illetve egy Budapest-Arad közötti üvegszálas hálózat üzembe helyezésére. Szathmári Géza nem közölte, hogy a társaság az idén milyen kamat-, és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti (EBITDA) eredményt ér el, csupán annyit mondott, hogy az nagyobb lesz, mint a beruházásokra fordított összeg, s növekedési üteme meghaladja az árbevételét.

A GTS Datanetnek 65 ezer ügyfele van: közülük 15 ezer ADSL-előfizető (szélessávú internet), míg 40-45 ezren a hagyományos betárcsázós módon, (dial up) érik el a világhálót. A társaságnak további 4-5 ezer hangszolgáltatásra előfizető ügyfele van, míg mintegy ezren adathálózati előfizetők. A vállalat előfizetőinek kétharmada magánügyfél, akik az árbevétel 20-30 százalékát adják.

Szathmári Géza elmondta, hogy az idén a növekedés motorja egyértelműen a hangszolgáltatás volt. Hozzátette: a társasághoz a számhordozás lehetőségével élve 410 ügyfél mintegy 6.000 számot hozott, miközben a cégtől gyakorlatilag nem pártolt el senki. A cég árbevétele jövőre várhatóan 10-20 százalékkal nő, és a GTS Datanet tovább terjeszkedik. A vezérigazgató elképzelhetőnek tartotta, hogy vidéki internetes cégeket vásárolnak fel, illetve más társaságoktól ügyfélkört, vagy üzletrészt vesznek.

Kérdésekre válaszolva a vezérigazgató elmondta: a cég pénzügyi lehetőségei nagyon jók, ilyen értelemben nincs korlátja az akvizícióknak. A sajtótájékoztató keretében bemutatták a társaság új budapesti, a Duna Plazában lévő ügyfélszolgálatát is, ahol egyebek mellett tíz multimédiás számítógépen keresztül érhetik el az ügyfelek a világhálót.

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Az LG OLED tévéinek legfontosabb AI és személyreszabhatósági innovációi mutatkoznak be az új QNED TV-modellekben

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 08:44

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32