A részvényesek jóváhagyták a Sony-MGM fúziót
A Sonyhoz kerül az MGM több mint négyezer filmet számláló archívuma, amely a DVD-árusítással jelentős bevételi forrás. A patinás hollywoodi stúdióban készült egyebek közt az Elfújta a szél, a Ben Hur, az Óz, a csodák csodája, a Rózsaszín Párduc, illetve a James Bond- és a Rocky-sorozat.
Az MGM-t 1924-ben alapították három stúdió, a Metro Pictures, a Goldwyn Pictures és a Louis B Mayer Productions összeolvasztásával. A részvények 76 százaléka mostanáig Kirk Kerkoriané volt. A 87 éves milliárdos eredetileg 5 milliárdot kért a vállalatért. Most adja el harmadszor a céget. Az 1969 óta főrészvényes Kerkorian 1986-ban Ted Turner médiavállalkozónak adta el, majd két hónappal később visszavásárolta tőle, 1990-ban pedig Giancarlo Paretti olasz üzletembernek adta el, ez utóbbi csődje után a francia Crédit Lyonnais francia bank vásárolta meg, amelytől Kerkorian 1996-ban vásárolta vissza az MGM-et.
Kapcsolódó cikkek
- A Nintendo piaci tőkeértékben megelőzte a Sonyt
- A Nintendo piaci értéke megközelíti a Sony-ét
- Sony: vártnál nagyobb veszteség, pozitív kilátások
- Visszavonul a PlayStation atyja
- Kereszt-licencelési megállapodás zárja le a Sony-Kodak pert
- Indulhat a Sony tv-beruházása Nyitrán - a Samsung is érdeklődik
- A Sony második negyedéve: nagy visszaesés a tápegységek miatt
- 62 százalékkal csökkentette profit-előrejelzését a Sony
- A Sony televízió-gyárat létesít Szlovákiában
- Az EU Elsőfokú Bíróság semmissé nyilvánította a Sony BMG egyesülést
Indul a negyedik nagy digitális kaland
A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.
Machete Video Editor Lite 5.1 Build 44
Az ingyenes Machete Video Editor Lite videószerkesztő programmal videofájlok gyors és egyszerű vágást, összefűzését oldhatjuk meg. Törölhetjük a számunkra felesleges részeket (pl. reklámok), feldarabolhatjuk és az egyes darabokat külön-külön elmenthetjük, eltávolíthatjuk a hangfájlokat a videofájlokból. A segédprogram az AVI, WMV és ASF formátumokat támogatja.
Ultra Adware Killer 10.9.0.0
Az Ultra Adware Killer segítségével Windows rendszerekből tudjuk eltávolítani az adware és rosszindulatú programokat. Kitörli a böngésző felesleges eszköztárait, hirdetéseit, plug-injeit, a böngészőnk átállított keresési szolgáltatását és az elállított kezdőlapokat, a nemkívánatos programokat, a trójaikat, a rootkiteket és a rosszindulatú programok minden egyéb formáját.
Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten
Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról.
3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes
Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél.