Képzeljünk el egy telefont, amely valós időben képes fordítani

Emberibb számítástechnikát szeretne a következő évtizedben az Intel

forrás Prim Online, 2005. március 4. 22:35
Az Intel víziója szerint az elkövetkezendő néhány évben a technológiai fejlesztések által a jövő elektronikai termékeibe belekerül a digitális intelligencia.
A tervek szerint olyan technológiákat mutatnak be, amelyek intuitívabbak, intelligensebbek és emberibbek. Ezáltal az iparág olyan termékeket tud majd bemutatni, melyek egyszerűbben használhatók, hasznosabbak, és nagyobb segítséget nyújtanak a felhasználóknak.

Justin Rattner, az Intel Corporate Technology csoportjának vezetője beszédében elmondta, hogy az emberek úgy szeretnének kölcsönhatásba kerülni a technológiákkal, mint ahogyan más emberekkel. Ez hatalmas igényeket jelent az elektronikai termékek teljesítménye, illetve funkcionalitása terén - újabb és újabb utakra lesz szükség mind a hardverek, mind a szoftverek továbbfejlesztésekor.

Rattner elmondta, hogy az Intel kutatói tanulmányozzák azon feladattípusokat, melyeket a felhasználók az elektronikai eszközök tulajdonságai között szeretnének látni - így használva ezen tudást a hardveres és szoftveres technológiai fejlesztésre. Ez alapul szolgálhat a jövő, még intelligensebb platformjai számára.

Képzeljünk el egy telefont, amely valós időben képes fordítani, így külföldön is egyszerűen beszélhetünk a helyiekkel. Vagy esetleg szeretnénk megtalálni egy képet, amelyen a gyermekünk a házikedvenccel játszik, de az otthoni számítógépen tárolt többezer fotó közül kell kikeresni - mondta Rattner. Ezen feladatok egyszerűnek tűnhetnek, de magas szintű teljesítményt, kifinomultságot és intelligenciát követelnek, mind hardver-, mind szoftverszinten. És ezek ma még nem léteznek. Ahhoz, hogy a termékekben megjelenjenek ezen lehetőségek melyek egyszerűen használhatók, és vonzóak az emberek számára; nekünk, az iparág szereplőinek újra kell gondolnunk a platform-fejlesztésről kialakított megközelítésünket.

Ahogyan a világ a digitális technológia felé mozdul el, egyre átfogóbb és egy hatalmasabb mennyiségű digitális tartalmak (szövegek, állóképek, audió- és videófelvételek) terjednek el egy természetesebb és egyre emberbarátibb interfészekre (beszéd, kézírás, képfelismerés) lesz szükség az elektronikai termékekben.

Folytatódó innováció platform-továbbfejlesztések által

Az Intel már jelenleg is úgy fejleszti ki processzor-architektúráit, hogy a szuperkomputer-szintű teljesítmény felé mozduljanak el; a többmagos processzorok által (amely olyan, mintha többszörös agya lenne a számítógépnek), az egy processzormag helyett amely manapság elterjedt.

Mivel a számítógépek belsejében lévő processzorok, illetve egyéb komponensek teljesítménye nő, szükséges lesz ezen részek közötti adatutak (másnéven buszok ) továbbfejlesztésére is, hiszen egyre nagyobb mennyiségű adatot kell, egyre gyorsabban a komputeren belül mozgatni. A mai adatutak rézből készülnek, amely korlátozást jelent mind mennyiség, mind adattranszfer gyorsasági szinten. Éppen ezért az Intel tovább kutatja a szilíciumos fotonikus technológiát, amely végső soron extrém gyors-sebességű adattovábbítást tesz lehetővé.

Ehhez hasonlóan az Intel kifejleszti saját szoftvereszközeit azért, hogy a szoftveralkalmazásokat még kifinomultabbá tegye, és így a továbbfejlesztett processzorok több feladatot legyenek képesek egyidőben ellátni.

Egy Rattner által idézett példa a virtualizáció volt. Például ha a számítógép egy hardver- vagy szoftverhiba miatt rosszul működik, a virtualizáció által lehetővé válna az információ visszanyerése egy másik hálózatba kötött komputer segítségével.

Az Intel kutatásai elsősorban arra fókuszálnak, hogy a technológiákat mind értékesebbé, mind hasznosabbá tegyük, az emberek számára - mondta Rattner. A bővülő képességek és lehetőségek által a laboratóriumainkban a vállalat platformfókuszával párhuzamosan fejlesztünk. A jelen időszak nagyon izgalmas az Intel kutatóinak életében, hiszen együttműködünk az iparággal a jövő megteremtésében.

Az Intel szorosan együttműködik az iparággal (az OEM-ekkel, a független szoftverdisztribútorokkal (ISV), és a fejlesztőkkel) -, több olyan frontot kialakítva, ahol a számítástechnikai víziót valósággá válthatjuk, illetve egyre hasznosabb termékeket biztosíthatunk a felhasználók számára.
Kulcsszavak: IDF jövő Intel

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás

A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon. 

2024. december 12. 18:02

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32