Elektronikus könyvtárrá fejlesztik a kutatóintézeti bibliotékát Győrött

MTI Sajtóadatbank, 2005. április 12. 09:50
Elektronikus könyvtárrá fejlesztik a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Regionális Kutatások Központja Nyugat-magyarországi Tudományos Intézetének bibliotékáját Győrött - közölte Lados Mihály igazgatóhelyettes.
A határ menti területfejlesztési szakkönyvtárat az Európai Unió Phare CBC pályázati támogatásából teszik alkalmassá arra, hogy elektronikus úton is nyújthasson szolgáltatásokat - mondta szakember. A beruházás keretében tizenhét számítógépet telepítenek, létrehozzák a könyvtári portált, s ennek eredményeként a területfejlesztési, a gazdaságfejlesztési szakirodalom "kívülről" is elérhető lesz. Az igazgatóhelyettes hozzátette: a mintegy nyolcvanezer eurós beruházásból jut még a polcrendszerek bővítésére is.

A határ menti területfejlesztési szakkönyvtár és információs központ nem egészen másfél évvel ezelőtt nyílt meg az intézetnek otthont adó épület korábban más célra használt szárnyában. A bibliotéka kialakítására akkor mintegy 300 ezer eurót költöttek. Ennek az összegnek nagyobb hányada is Phare támogatás volt. A 135 négyzetméteres szakkönyvtárban területfejlesztési, gazdaságfejlesztési szakirodalom, mintegy négyezer kötet könyv és folyóirat található magyar és német nyelven.

"Az idén a fejlesztési projekthez kapcsolódóan kétmillió forintot költünk állományfejlesztésre saját forrásból" – mondta Lados Mihály.

Az igazgatóhelyettes közölte: a jövőben törekednek arra, hogy szlovák, szlovén és horvát nyelvű szakirodalommal is gyarapítsák az állományt. Az a cél, hogy a határtérség település- és területfejlesztéssel foglalkozó szakemberei, kutatói az információs központban valamennyi szükséges anyaghoz hozzájuthassanak.

A szakkönyvtár a szakma előtt nyitott, szolgáltatásait az első év tapasztalatai szerint elsősorban a győri Széchenyi István Egyetem oktatói, hallgatói, továbbá kutatók és doktoranduszok veszik igénybe - mondta az igazgatóhelyettes.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32