IP telefónia és vezetéstámogató portálrendszer-telepítésben vesz részt a Magyar Honvédség

forrás Prim Online, 2005. június 6. 17:55
A Magyar Honvédség Híradó Parancsnoksága 2005. május 30.-június 24. között második alkalommal vesz részt a NATO-tagállamok éves informatikai gyakorlatán, amelynek célja a szövetségi tagok, békepartnerségi résztvevők és meghívott együttműködők által bevezetett információtechnológiai (IT) megoldásoknak a NATO-rendszerekkel és egymással történő együttműködési tesztelése.

A partnerországok az előkészítés során a meghatározott együttműködési területek közül kijelölik azokat, amelyek realizálására felkészültek és a nemzeti, valamint NATO érdekű feladatok végrehajtásakor alkalmazni kívánják őket. A résztvevők ezt követően a valós hadműveleti helyzetekhez hasonló információs kapcsolatokat alakítanak ki egymással, és ezeken valósítják meg a katonai adatok továbbítását, valamint azok feldolgozását. A feladat komolyságát igazolja, hogy a békében üzemelő NATO és nemzeti információs rendszerek jelentős része bevonásra kerül a tesztelésekbe.

A Magyar Honvédség (MH) 2005-ben két fő területen hajt végre együttműködési feladatokat. Egyrészt teszteli az MH béke vezetési rendszerében bevezetett és Irakban is alkalmazott IP telefónia és adatátviteli rendszerét, másrészt telepíti azt a vezetéstámogató portálrendszert, amely 2005. év végéig megkezdi a működését a béke vezetési rendszerben.

A gyakorlat során - a NATO ajánlásaival összhangban - a magyar résztvevők a Cisco technológiára épülő integrált IP hang- és adatkommunikációs megoldást tesztelik. A harctéren elvárt könnyű szállíthatóság és gyors telepíthetőség követelményének megfelelő Cisco 3845-ös Integrated Services Router egyetlen eszközben biztosítja az adattovábbítási, a hangátviteli, valamint hálózatbiztonsági funkciókat. A gyakorlaton bevetésre kerülő Cisco eszközök beépített, NATO ajánlású hardveres titkosítást kínálnak a védett összeköttetések kiépítéséhez, továbbá az internettel kapcsolatban sokszor emlegetett hálózat elleni elektronikus támadások megelőzésére a behatolás érzékelő megoldásokat is beépítve tartalmazza az eszköz.

Az integrált biztonsági funkciók mellett a Cisco olyan új hangátviteli szolgáltatásokat is integrált az eszközbe, amellyel nemcsak nagymértékű rugalmasságot biztosít a telefonszolgáltatások kiépítéséhez, de elkerülhetővé teszi az adatátvitel mellett egy párhuzamos beszédcélú rendszer kialakítását is.

A Cisco 3845-ös router az adattovábbítási feladatok ellátásával egy időben, járulékos szolgáltatásként a beépített CallManager Express hívásirányító rendszer segítségével építi fel a távbeszélő kapcsolatokat a felhasználók IP telefonkészülékei, vagy az IP és hagyományos távbeszélő rendszerek között.

A technológia hatékonyságát bizonyítja, hogy az MH-ban jelenleg is alkalmaznak olyan beruházásvédelmi megoldást, ahol a még üzemelő analóg távbeszélő készülékeket IP rendszeren keresztül kötik össze ISDN távbeszélő rendszerekkel.

Az MH-ban lezajló IT-fejlesztések egyik eredménye, hogy leegyszerűsíti a vezetési feladatokat támogató szoftver- és hardvermegoldások kiépítését és kezelését. Az olyan multifunkcionális megoldások, mint például a klasszikus IP telefonok és számítógépek integrált alkalmazása, vagy multifunkciós IP telefonok használata, a parancsnoki és beosztott állomány számára egyszerűbbé teszik az információk elérését, mivel nem csak a hang- és az adattovábbítás, de a multifunkciós IP telefon felhasználásával más elektronikus adathalmazok (pl. e-mail, tájékoztató információk stb.) hozzáférése is könnyedén lehetséges speciális eszközök használata nélkül.

A Cisco Systems védelemipari divíziója folyamatosan dolgozik olyan speciális, védelmi célokra fejlesztett technológiai megoldások kialakításán, amelyek a haderő egyedi igényeit hivatottak kiszolgálni. A Cisco és partnere, a Coleman Technologies Inc. nemrégiben mutatták be az Enviro Xtreme típusú, katonai kivitelű (víz-, por-, hőmérséklet- és rázkódásálló) IP telefonkészülékeket. A készülék alkalmazása elsősorban a nagyobb igénybevételnek kitett helyszíneken (bevetés, misszió, stb.) javasolt, és megfelel a MIL-STD-810F katonai követelményeknek. A Cisco IP telefónia megoldása rendelkezik az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma (US Department of Defense) PBX 1 minősítésével is.

A Cisco fejlesztői számos, kimondottan a védelmi igényekhez igazodó IP telefonos alkalmazást dolgoztak ki. Mód van arra, hogy a bevetést irányító parancsnok az IP telefon kijelzőjén kövesse figyelemmel a csapatok mozgását, és szükség esetén, az érintőképernyőn az elérni kívánt egység ikonját kiválasztva azonnal kapcsolatba léphessen velük. Az IP telefonról indított hívás a gateway router közvetítésével jut el az egységnél működő URH rádiókhoz.

A "Coalition Dialler" alkalmazás a bevetésben részt vevő szövetséges csapatokkal való kapcsolattartást könnyíti meg. A parancsnok az IP telefon képernyőjén egyszerűen kiválaszthatja az elérni kívánt szövetséges alakulat ikonját, majd a megfelelő rangú partnert, és az érintőképernyőn keresztül kezdeményezheti a hívást.

Kulcsszavak: hálózat Cisco

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32