Bill Gates ismertette az Office "12" újdonságait

forrás Prim Online, 2005. szeptember 14. 21:36
Bill Gates plenáris előadásával tegnap kezdetét vette a Microsoft fejlesztők számára rendezett Professional Developers Conference (PDC) nevű eseménye. Nyitóbeszédében Gates bemutatta a közeljövőben megjelenő Windows Vista és Office "12" legújabb fejlesztéseit. Gates kiemelte, hogy a szoftverfejlesztők tevékenysége és munkájuk eredményei egyre nagyobb hatással vannak az emberek mindennapi életére, munkájára és szórakozására, egyúttal arra biztatta a fejlesztőket, hogy használják ki a Microsoft platform újonnan bemutatott lehetőségeit.
A Microsoft Office "12"

A nyitóelőadás részeként a Bill Gates bemutatta a Microsoft Office alkalmazások következő verzióját, az Office "12" kódnéven ismert termékcsaládot. Gates elmondta, hogy a szoftver alapjaiban újratervezett, eredményközpontú felhasználói felülettel rendelkezik, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználók a megvalósítás mikéntje helyett az elvégzendő feladatra összpontosítsanak. Az új megjelenés a vállalat folyamatos és kiterjedt kutatásaiból származó összefüggésekre épül. Ezek alapján az új felhasználói felület a szokásos menüket és eszköztárakat egy igen gazdag grafikával rendelkező "szalagra" cseréli, amely igazodik a felhasználó által elvégezni kívánt munkához. A speciális feladatokhoz tartozó jellemzőket és funkciókat tartalmazó parancslapok akkor jelennek meg, amikor a felhasználóknak éppen szükségük van rájuk és eltűnnek a feladat elvégzésével. A parancsok szervezésének és megjelenítésének ilyen megközelítésmódja leegyszerűsíti a felhasználók számára a Microsoft Office funkcióinak megtalálását és használatát.

"Az Office 95 óta az Office "12" a Microsoft Office utóbbi tíz évének legjelentősebb kiadása" - mondta Gates. "Rendelkezik mindazokkal az elengedhetetlen összetevőkkel, amelyek a hatékonyság növeléséhez szükségesek a felhasználók milliói számára. De ez csak az érem egyik oldala. Az Office "12" kiszolgálói és fejlesztői lehetőségeinek bővítése remek példája annak, mi mindenre nyílik lehetőség a megújult platform használatával. Ezek a fejlesztések hozzájárulnak a csoportok és szervezetek hatékonyságának fokozásához és a fejlesztők előtt álló lehetőségek kiterjesztéséhez."

Az új felhasználói felület nem csupán hatékonyabb módon rendezi és teszi elérhetővé az Office szolgáltatásait, de lehetővé teszi a professzionális megjelenésű dokumentumok elkészítését is. Az Office "12" új grafikus "galériáiban" (Gallery) azonnal láthatóvá válnak a szövegformázás eredményei a teljes dokumentumban, és ezek alapján egyszerű rákattintással kiválasztható a megfelelő elrendezés. Az "élő minta" (Live Preview) technológiával azonnal láthatóvá válik, hogy az egyes beállítások módosítása milyen formában változtatja meg a dokumentumot.

A Microsoft Office "12" megjelenése a tervek szerint 2006 második felére várható, a korlátozott számban elérhető bétaverzió kiadását a Microsoft idén őszre tervezi.

Windows Vista

Gates előadásában ismertette továbbá a vállalat erőfeszítéseit, amelyek arra irányulnak, hogy megkönnyítsék a fejlesztők és a független szoftvergyártók (ISV) számára a Windows Vista operációs rendszer alapjain történő következő generációs asztali alkalmazások létrehozását és új üzleti lehetőségek megteremtését. Ennek szellemében, a nyitónap folyamán bejelentett Windows Vista Community Technology Preview (CTP - Közösségi Technológiai Előzetes) program már a Windows Vista rendszer fejlesztésének korai szakaszában bevonja a felhasználókat és a fejlesztőket, annak érdekében, hogy a végső verzió a lehető legjobb minőségű legyen.

A Windows Vista CTP verziója számos új lehetőséget biztosít a fejlesztők számára, többek között új, alkalmasabb eszközöket az asztali alkalmazások következő generációjának kialakításához. A Windows Vista rendszer első CTP-változata lehetővé teszi a Windows Vista új programozási modelljének, a WinFX technológiának a használatát, amellyel a Windows bemutató modul (Presentation Foundation) és a Windows kommunikációs alapréteg (Communication Foundation) előnyeit kiaknázó alkalmazások fejleszthetők.

A Microsoft bejelentette, hogy a Windows Vista első CTP verzióját elérhetővé teszi a PDC összes résztvevője, a Windows Vista technikai bétaprogram tagjai, illetve az MSDN (Microsoft Developer Network) és a Microsoft TechNet valamennyi előfizetője számára. A Microsoft a továbbiakban a Windows Vista teljes fejlesztési ciklusa alatt havonta fogja kiadni a CTP verziókat, és a termékkel kapcsolatban beérkezett visszajelzéseket az MSDN termékvisszajelzési központján (MSDN Product Feedback Center) keresztül dolgozza fel.

Jim Allchin, a Microsoft platformcsoportját vezető alelnök beszédében felvázolta, hogy az iparág számára milyen lehetőségeket tartogat a Windows Vista, kihangsúlyozva, hogy a számítástechnika történetében a Windows Vista lehet a leggyorsabban elterjedő személyi számítógépekre fejlesztett operációs rendszer, amely a felhasználói igények új generációját testesíti meg.

A Microsoft bejelentette, hogy egy 100 millió dolláros közös marketingprogramot indít a független szoftvergyártói közösség támogatására, Windows Vista Partner Showcase Program néven. A program célja, hogy ösztönözze a Windows Vista rendszerre épülő vállalati, kisvállalati és végfelhasználói célú független szoftvergyártói alkalmazások kifejlesztését. A résztvevő független szoftvergyártók számára így új terjesztési csatornák, közös marketinglehetőségek és pénzügyi ösztönzők válnak elérhetővé.

Új platformtechnológiák


A Microsoft a Windows Vista és az Office "12" fejlesztései mellett több olyan új technológiát is bemutatott, amelyek még szélesebb körű lehetőségeket biztosítanak a fejlesztők számára a Microsoft platformján alapuló munkájukhoz.

Az "Atlas" nevű technológia egy olyan kliens oldali webes keretrendszert takar, amellyel aszinkron JavaScript/XML (AJAX) technológiát használó alkalmazások alakíthatók ki dinamikus HTML (DHTML), XML és parancsfájl technológiák alkalmazásával. A Visual Studio 2005 és az ASP.NET 2.0 rendszerekbe mélyen integrált "Atlas" technológia egyszerűbbé teszi a modern böngészőkben futtatható, több funkciót és interaktivitást nyújtó webes alkalmazások fejlesztését.

A LINQ (Language Integrated Query - nyelvbe integrált lekérdezés) projekt a Microsoft .NET-keretrendszerhez biztosít nyelvi újításokat, amelyek segítségével a fejlesztők egyszerűbben készíthetnek adatfeldolgozásra épülő szoftvereket. A LINQ a C# és Visual Basic nyelvekhez számos kiegészítést kínál, emellett olyan egységes programozási modellt biztosít, amely objektumok, adatbázisok és XML-adatok integrált lekérdezésével egészíti ki a .NET-keretrendszert. A LINQ a fejlesztők számára más nyelvek, például az SQL vagy az Xquery használata nélkül teszi lehetővé natív adatlekérdezések írását C# vagy Visual Basic nyelveken.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14