Nyilatkozat a Magyarság Modernizációs Stratégiájáról
Az Információs Társadalom kiépítése a határon túli magyarság kohézióját, szülőföldön való boldogulását és versenyképességét segíti elő. A résztvevők az i2010 „Európai Információs Társadalom a növekedésért és a foglalkoztatásért” kezdeményezés (Brüsszel, 2005. június 1.) célkitűzéseinek figyelembevételével alapvetőnek ítélik a befogadó európai információs társadalom létrehozását. Ennek érdekében a határon túli magyar közösségek az Informatikai és Hírközlési Minisztériummal együttműködésben rögzítették az információs társadalom fejlesztésének céljait, főbb akcióterveit és azok megvalósításának ütemezését. A stratégiai felmérések és tanulmányok, illetve az eddigi fejlesztések eredményei irányt mutatnak a magyarság átfogó modernizációs stratégiájának létrehozásához.
Közösségi kommunikációs infrastruktúra megalapozása
Alapvető szempont a rendelkezésre álló erőforrások felmérése, a fejlesztési célkitűzésekkel összehangolt szükségletek meghatározása, időben és térben való ütemezése. Az infrastruktúra-fejlesztés olyan módon valósuljon meg, hogy az elsőbbséget biztosítson azon magyar közösségek számára, melyek távközlési szolgáltatók számára kevésbé vonzó fejlesztési környezetben léteznek.
Hangsúlyt kell fektetni arra, hogy az infrastruktúra fejlesztése a leghatékonyabb módon történjen, kerülve a halmozódást, vagy a költségigényes megoldásokat, továbbá minél szélesebb kör számára teremtsen hozzáférést az erőforrásokhoz.
Digitális tartalmak, közösségépítő információk és adatbázisok fejlesztése
A tudás alapú információs társadalom követelménye, hogy digitális alapú információk álljanak rendelkezésre. Ebből következően át kell alakítani, „digitalizálni” kell a magyar közösségi kultúra kincseit, aminek rendkívüli jelentősége van a kisebbségi kultúrák értékmentő és hagyományozó folyamatában.
Hasonlóan meg kell teremteni az információs társadalom igényeinek megfelelő új kommunikációs felületeket, és módokat. Elő kell segíteni a közösségszerveződés új formáinak kialakulását és elterjedését, az ezekhez szükséges alapinformációk adatbázisokba szervezését és gondozását. A résztvevők kifejtik azon szándékukat, hogy a közös szakmai tevékenységük érdemben járuljon hozzá a magyar közösségek képzésének, kulturális értékeinek megőrzéséhez, digitális archiválásához és széles körű hozzáféréséhez.
eMagyar Pontok (közösségi internethozzáférési helyek) hálózatának kialakítása
Az eMagyar pontok létesítésének programja a Kárpát-medencében és a tengerentúlon teremt összetartozást és fejlődést hirdető közösségi kapcsolódási helyeket. Cél, hogy az eMagyar (közösségi internethozzáférési) pontok minél mélyebb tartalommal való feltöltésével, valamint ezeknek a pontoknak a hálózattá alakításával erősödjék a magyarság kohéziója, versenyképessége, szolgálva ezzel szülőföldön való boldogulását. Ezek alapján az eMagyar pontok hatékony működésében és intézményesítésében a fő hangsúlyt az alábbiak kapják:
a pontok teljes körű- és értékű kiépítése, üzemeltetése, fenntartása
kollektív tartalomfejlesztés (gazdasági, kulturális, oktatási);
a pontok hálózattá alakítása és összehangolása;
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!