Az econet.hu Rt. közleménye könyvvizsgálatával kapcsolatban

forrás Prim Online, 2005. szeptember 28. 19:35
Az econet.hu Rt. és Dr. Matukovics Gábor könyvvizsgáló a társaság könyvvizsgálatával kapcsolatban a sajtóban megjelent hírekre reagálva az alábbiakról tájékoztatja a befektetőket és a szélesebb közvéleményt:
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2005. szeptember 27-én honlapján nyilvánosságra hozta az E-III/30.063-1/2005. sz. határozatát, mely egyebek mellett egy korábbi határozatának indokolását módosította, érintve a társaság 2004. évi könyvvizsgálói jelentése záradékának korlátozását, illetve a könyvvizsgáló által kiadott vezetőségi levelet is, melyeket egyébként a társaság a 2004. évi éves beszámolóval együtt nyilvánosságra hozott.

Az econet.hu Rt. és Dr. Matukovics Gábor a módosító határozat kapcsán a sajtóban megjelent hírekkel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatja a befektetőket és a szélesebb közvéleményt.

A könyvvizsgáló felhívja a figyelmet arra, hogy a PSZÁF határozata a Záradék korlátozásának szövegét pontatlanul és értelemzavaróan idézi. A könyvvizsgáló a Záradékkal - ellentétben a PSZÁF határozatban hivatkozottakkal - pusztán azt a tényt kívánta jelezni, hogy az egyes befektetések tekintetében a piaci összehasonlító módszer és piaci ár nem állt rendelkezésre (mivel a piacon az érintett időszakban hasonló ügyletekre, pl. hasonló méretű internetszolgáltató adásvételére nem került sor, illetve nem volt róla a könyvvizsgálónak vagy a Társaságnak tudomása), és ebből következően az aktív tőkekonszolidációs különbözet (üzleti vagy cégérték) piaci értékéről (szintén a hasonló piaci ügyletek hiánya miatt) véleményt formálni nem tudott. Az érintett befektetéseknek a számviteli szabályoknak mindenben megfelelő értékelése egyébként megtörtént, ezeknek, illetve az értékelése alapját képező értékelési módszereknek a megismerése a könyvvizsgáló hatókörében állt, azonban ezek további felülvizsgálatát a könyvvizsgáló nem végezte el, hanem egyszerűen a felkért szakértők (a konszolidációs körbe vont társaságok könyvvizsgálója és független könyvvizsgáló) véleményét elfogadta.

A könyvvizsgáló a hivatkozott értékelési módszereket és az azok alapján történt értékeléseket a társaságnál folyó PSZÁF vizsgálat kapcsán az utóbbi hetekben részletesen áttekintette és azokat számvitelileg mindenben megfelelőnek találta. Ennek során különös hangsúllyal vizsgálta meg a Záradékban megjelölt tőkekonszolidációs különbözet legjelentősebb részét kitevő Externet Kft. értékelését, minek során megállapította, hogy a 2004. december 31-i értékelés alapját képező értékelési módszer (a jelenlegi eszközökkel és az eszközök kombinációjával elérhető jövőbeni vagyontöbblet jelenlegi értéke) az azóta eltelt időszak gazdálkodásának eredményét is figyelembe véve kitűnően vizsgázott.

A PSZÁF határozat ugyancsak részletesen hivatkozik a könyvvizsgáló által kiadott vezetőségi levélre, mely tisztázatlan, rendezetlen kérdésekre hívta fel a figyelmet és javaslatokat fogalmazott meg. Ezekkel kapcsolatban a könyvvizsgáló fontosnak tartja kiemelni, hogy a vezetői levélben foglaltak az econet.hu Rt. pénzügyi és gazdasági helyzetének átláthatóságát semmiben nem befolyásolták, azok pusztán segítő szándékkal kerültek a Társaság részére megfogalmazásra. Ha bármilyen olyan tisztázatlan vagy rendezetlen kérdés merült volna fel (mint ahogy nem merült fel), amely a beszámolóra gyakorolt hatásánál fogva olyan nagyságrendű lett volna, amely a vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzet bemutatását lényegesen befolyásolta volna, úgy az a könyvvizsgálói jelentés Záradékának korlátozását képezte volna.

Kulcsszavak: PSZÁF +céginfo Econet.hu

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Az LG OLED tévéinek legfontosabb AI és személyreszabhatósági innovációi mutatkoznak be az új QNED TV-modellekben

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 08:44

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32