Papírra nyomtatható kijelző a Siemens-től
Kiss Ádám Zoltán, 2005. november 8. 18:33
Abban semmi új nincs, hogy a Siemens megjelentetett még egy kijelzőt,
ám ezúttal egy olyan megoldásról van szó, mely papírra nyomtatható, sőt
az elemek is nyomtatva kerülnek a felszínre.
Az új félvezető megoldás olyan anyagokat használ, melyek elektromos impulzusok hatására változtatják színüket. A rendkívül vékony felület szinte bármilyen anyagra felvihető, egyszerű újságpapírra is. Az elemek, és a szoftverkörnyezet szintén ilyen eljárással vihető fel a kívánt felületre. Az elemzők szerint nemsokára magazinokban láthatjuk viszont a Siemens technológiáját, mely teljes kifejlesztése után kisebb videofájlokat is képes lesz lejátszani. A cég minden bizonnyal megdobogtatta a marketingesek szívét, mikor bejelentette, hogy nem csupán rendkívül jól felhasználható, de hihetetlenül olcsó megoldást fejlesztett ki. A siker garantált, hiszen itt egy igen jól használható kis költségű rendszerről van szó, a jelenleg még méregdrága eddig megjelent flexibilis kijelzők helyett, melyek ugyan jobb képminőséget garantálhatnak, ám magas áruk és még nem létező felhasználási területük hátráltathatja elterjedésüket. A nyomtatható kijelző élettartalma néhány hónap, így ideális reklámanyagokhoz, vagy termékek csomagolásához.
Kapcsolódó cikkek
- Új vezetés a Siemens Zrt. élén
- ProCurve infrastruktúrán készül a jövő internetének koncepciója
- Kockacukor-méretű üzemanyagcella
- Két új, 16:10-es Eizo LCD
- A Microsoft bemutatta érintőképernyős rendszerét
- Innováció - És lőn világosság, vezeték nélkül
- A Dell cáfolja a kivonulást az LCD TV piacról
- Kilép a Dell az LCD TV üzletágból?
- Elektromos árammá alakítja a processzor-hőt egy új találmány
- DCR: új mérési módszer a monitorok kontrasztarányára
Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
2024. május 13. 16:04
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
2024. május 3. 19:59
Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben
2024. április 20. 11:36