IBM Grid technológiával az AIDS ellen

Kiss Ádám Zoltán, 2005. november 22. 10:24
Az IBM bejelentette, hogy az általa létrehozott számítógép-hálózat, mely jelenleg a világ 10 legnagyobb szuperszámítógépe között szerepel, a jövőben az AIDS ellenszerének megtalálására fordítja erőforrásait.
A FightAIDS@Home néven futó program keretén belül a több mint 170 ezer hálózatba kötött gép erőforrásai új gyógyászati megoldások létrehozását segítik. Mint ismeretes, a grid, vagyis hálótechnológia lényege, hogy a rendszerbe kötött gépek fölös erőforrásait használják ki, így hatalmas teljesítmény érhető el például ebédszünet alatt bekapcsolva hagyott munkahelyi PC-k segítségével, vagyis anélkül, hogy dollármilliókat kellene egy új szuperszámítógép megépítésére költeni. Az AIDS-t okozó HIV vírus egyik legfontosabb tulajdonsága rendkívüli mutációs hajlandósága. A számítógépek abban segíthetnek a kutatatóknak, hogy a rengeteg jelenlevő és jövőbeli mutációs lehetőséget összepárosítsák a szintén hatalmas mennyiségű gyógyászatban használt anyaggal. Az IBM részéről nem ez az első ilyen karitatív program. Az Institute of Systems Biology számára egy éven át biztosítottak grid erőforrásokat, így 12 ezer protein struktúrát sikerült lajstromozni, ez a munka a biológiai intézet meglevő szuperszámítógépével valamivel több mint 100 évbe telt volna.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás

A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon. 

2024. december 12. 18:02

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32