Az EA szerint egyre érettebb a közép-európai videojáték-piac

Milkovits Gábor, 2005. november 27. 10:04
Az Electronic Arts európai kereskedelmi igazgatója szerint Magyarországon, Csehországban és Lengyelországban egyre érettebb a videojáték-piac, ezzel együtt pedig a kalózkodás is csökkenőben van.
Jens Uwe Intat a Reuters-nak adott interjút Varsóban. Ebben kijelentette, hogy nemrég ugyan még a PC-játékok voltak elsöprő fölényben az említett országokban (2003-ban a konzolos videojátékok aránya még mindössze 15% volt), idénre azonban már 35%-ot, 2007-re pedig 65-70%-os részarányt jósolnak a konzolos termékeknek, ami megközelíti az amerikai piacon regisztrált 80%-os átlagot. Összehasonlításképpen, még Németországban is csak nemrég haladta meg az 50%-ot a konzolos játékok részaránya. Intat elmondta, hogy a három tavaly májusban az EU teljes jogú tagjává vált visegrádi országban (Szlovákiáról nem tett említést) a vásárlóerő folyamatos növekedése áll a kedvező folyamat hátterében, amit, főleg Lengyelországban, megerősít a lakosság viszonylagos fiatalsága is: a lengyeleknél a népesség 34%-a a 24 év alatti, szemben például a németországi 26%-kal.

Intat kifejezte azt a véleményét is, hogy a sajtóban rendszeresen megjelenő kritikák ellenére a térségben szerinte már nem számottevően elterjedtebb a játékhamisítás és -kalózkodás, mint a fejlettebb piacokon. Szerinte a hatósági eszközök mellett hasznos lehet a fogyasztók fejlettebb termékekkel és szolgáltatásokkal történő átcsábítása a legális játékpiacra: ezt segíti elő a konzolos termékekre való átállás is, mivel itt a formátum miatt nehezebb működőképes kalózmásolatok készítése. Arra a kérdésre, hogy az EA tervez-e valamilyen beruházást vagy cégvásárlást a térségben, Intat nem adott konkrét választ. Ugyanakkor dícsérte a három ország programozóit, akik szerinte teljes mértékben igazolják azt a rájuk vonatkozó sztereotípiát, miszerint rendkívül kreatívak és kiváló munkát végeznek.
Kulcsszavak: ElectronicArts jog játék

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32