TETRA-nyitány: megalakult a Pro-M Zrt.
Kozma Béla, aki ezt megelőzően az Emitel vezérigazgatója volt, áprilisig, az első fázist jelentő budapesti TETRA rendszer átadásáig öt fő feladatot jelölt ki az általa vezetett új társaságnak:
- bekapcsolódni a fejlesztésbe, beruházásba;
- felkészülni a szolgáltatásra és üzemeltetésre, ami jelenti a 24 órás ügyfélszolgálatot és hálózat-felügyeletet is;
- az ügyfelek (készenléti szervezetek) felkeresése, tájékoztatása, betanítása, trendszer, hálózat és végkészülék használatának oktatása;
- a hálózat átadás-átvételére, illetve a működés elindítására való felkészülés;
- az alap gazdasági funkció megvalósítása.
A projekt második fázisa folyamatos kapacitásfejlesztéssel 2006 májusától 2007 első negyedévéig tart. A budapesti hálózat telepítéséhez szükséges eszközök beszerzése még idén megkezdődik.
Az EDR létrehozásáért Pesti István EDR-kormánybiztos felel, aki ellátja az EDR hálózatgazdai feladatait. A MeH EDR Titkárság jelenleg hat fővel működik, feladatai közé tartozik az EDR-rel összefüggő kormányzati stratégia előkészítése, megvalósítása, szervezése és a végrehajtás összehangolása.
A tájékoztatón közölt további fontosabb információk: az EDR működésének törvényi hátterét, szabályozását várhatóan csak a jövő év elején teremtik meg; a teljes országos TETRA hálózat elkészültével a fejlesztők, bevezetők (most még nem tervezett) további szolgáltatások kívánnak a kormánynak majd felajánlani; az első fázisban 14 ezer darab Nokia TETRA készülék kerül az illetékes budapesti készenléti szervezetekhez; készülnek a magyar nyelvű oktatási anyagok; a Pro-M cégbírósági bejegyzése várhatóan 2006. január végéig megtörténik; 2007. első negyedévében a teljes országos TETRA-hálózat 94%-os lefedettséget fog biztosítani, ekkor már mintegy 300 bázisállomás és 42 ezer mobil végkészülék lesz éles üzemben a rendszerben; í rendelkezésre állás 99,9%-os lesz (évi max. 8 óra leállás).
Kapcsolódó cikkek
- Jön a TETRA második generációja
- Nemzetközi Tetra konferencia Budapesten
- Átadták az országos készenléti rádiórendszert
- Országos digitális rádióhálózatot épít az EADS Németországban
- A Synergon a magyarországi TETRA projektben
- Rekordgyorsasággal halad a budapesti EDR hálózat kiépítése
- Az EADS országos TETRA rádióhálózatot szállít a magyar hatóságoknak
- EADS: három jelentős szerződés TETRA állomások szállítására
- TETRA Világkongresszus és Kiállítás november végén
- EADS-Siemens-Nokia pályázati konorcium Németországban
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
2025-ben is farag az inflációból a Vodafone
A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.
Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei
Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.
Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között
Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.
Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól
Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.
Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére
Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.