A BT a globális hálózati szolgáltatók mezőnyének első negyedében

forrás Prim Online, 2006. január 9. 22:31
A BT ma bejelentette, hogy a globális hálózati szolgáltatók Gartner által összeállított 2005-ös „Magic Quadrant” listáján az első negyedbe került. Ebben a tartományban nyolc globális hálózati szolgáltatót értékelnek a „küldetéstudat és –végrehajtás” képessége alapján.
A bejelentés annál is lényegesebb, mivel olyan időszakban érkezett, amikor a Gartner szerint a globális hálózati szolgáltatók száma csökkenőben van, az ilyen vállalatok ugyanis inkább regionális stratégiájukra koncentrálnak. A piaci verseny mindazonáltal igen erős, és magasak a minőségi elvárások. A Gartner meghatározása szerint az első kvadránsban elhelyezkedő forgalmazók aktuális teljesítménye jó, konkrét elképzeléssel rendelkeznek a várható piaci trendekről, és tudatosan fejlesztik azokat a képességeiket, amelyek segítségével vezető pozíciójukat fenntarthatják.

Andy Green, a BT Global Services vezérigazgatója elmondta: „Véleményünk szerint azzal, hogy a Gartner’s Magic Quadant listán ilyen eredményt értünk el, megerősítést nyert vezető pozíciónk a globális informatikai hálózati szolgáltatók között. Ez nemcsak a mindig az új szolgáltatások irányába haladó stratégiánk sikeréért járó elismerés, hanem egyben igazolás is azokra a stratégiai akvizíciókra, amelyeket az elmúlt két év során hajtottunk végre.”
A jelentés szerint valamennyi piacvezető lefedi a hang- és adatszolgáltatások teljes skáláját, ezeket a szolgáltatásokat és támogatásukat jó színvonalon nyújtja, globális lefedettsége igen nagy, és árai versenyképesek.

A Gartner Magic Quadrant globális hálózati szolgáltatók legújabb, 2005-ös kiadása a http://www.bt.com/globalservices/gartner címen érhető el.
Kulcsszavak: +céginfo BT

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Az LG OLED tévéinek legfontosabb AI és személyreszabhatósági innovációi mutatkoznak be az új QNED TV-modellekben

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 08:44

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32