Kovács Kálmán: önmagában nem elegendő az internet-hozzáférés biztosítása
Az egyik legfontosabb cél, hogy idén legalább 10-15 százalékkal csökkenjenek a mobil, illetve az internetezési tarifák, ugyanis a hazai jövedelmekhez képest ezek az árak még mindig magasak - mondta.
A másik program szerint el kell érni, hogy tíz éven belül minden magyar háztartásban legyen internet, "a rácsatlakozási lehetőség legyen olyan természetes, mint a gázszolgáltatás az utcában" – tette hozzá.
Hangsúlyozta: a Közháló-program segítségével egyre több közösségben ismerkedhetnek meg a számítástechnikával és a világhálóval, így például könyvtárakban, nyugdíjas otthonokban és művelődési házakban terveznek újabb e-Magyarország pontokat.
A tervek szerint a komputerek segítségével 2010-re teljesen "száműzik" a papírt a hivatalokból, "ez olyan nagy változást fog hozni, ami valóban megteremti egy olcsóbb, hatékonyabb államnak a működési feltételeit" - mondta a szaktárca vezetője.
Kapcsolódó cikkek
- 300 millió szélessávú internetező világszerte
- Meghaladta az 1,1 milliót a szélessávú előfizetések száma
- Szünetelő internet-szolgáltatás a XI. kerületben és Budaörsön
- Márciusban is folytatódott a szélessávú előfizetések számának gyors növekedése
- A TVnet a leginnovatívabb szolgáltató
- Idén a UPC a legjobb sávszélesség-bővítő
- VIVAnet szolgáltatások munkáltatói utalványra
- Szélessávú internetes hálózat a bicskei kistérségben
- Három-négy éven belül minden oktatási intézményben lesz internetkapcsolat
- Internet szabadon és könnyedén a Pannon új csomagjaival
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!