Az internetszolgáltatás semlegességének törvényi biztosítását szorgalmazzák

MTI Sajtóadatbank, 2006. február 21. 09:22
Az amerikai kongresszusnak törvényben kellene védelmeznie az internetszolgáltatás semlegességét a The New York Times hétfői szerkesztőségi kommentárja szerint, amely attól tart, hogy a jövőben előnyben részesülhetnek a tőkeerős tartalomszolgáltatók.
Az Útdíjszedő kapuk az információs sztrádán című kommentár kiemeli, hogy az internetes keresőprogramok jelenleg egyforma könnyedséggel siklanak egyik helyről a másikra, ez azonban megváltozhat, ha a szolgáltatók az egyik internetes helynek kedveznek, a másikat pedig büntetik, aszerint, hogy hajlandó-e vagy tud-e külön fizetni.

A szenátus a múlt héten meghallgatást tartott "a hálózatsemlegességről", arról az elvről, hogy az internetes kapcsolatot szolgáltató cégeknek egyenlő elbánásban kell részesíteniük valamennyi tartalomszolgáltatót. A lap szerint ezt a semlegességet meg kell védeni, hogy az internet szabad maradhasson, és szabadon fejlődhessen.

Az internetes szolgáltatók körében már felmerült, miért ne kérjenek díjat például az eBay cégtől azért, hogy kereskedésre használja az internetkapcsolatot. Az egyik internetszolgáltató, a Verizon illetékese nemrég egy konferencián egyenesen a Google potyázásáról beszélt.

A kommentár által felvázolt borúlátó kép szerint az internetszolgáltatók a jövőben a hozzáférés különféle szintjeit alakíthatják ki. Az olyan óriások, mint a Walmart.com igen gyors internetes kapcsolattal rendelkeznének, míg a "kisember" webhelyeknek a szupersztráda helyett meg kellene elégedniük a kátyúk lyuggatta egysávos úttal. Ebben az esetben a szolgáltatók és nem a fogyasztók határoznák meg az internet fejlődését. A nagy cégek profitközpontú érdekei döntenék el, milyen webhelyek és technológiák lesznek sikeresek, és melyek buknak el, s megfojthatják az olyan ígéretes újításokat is, mint az internetes telefon.

A legtöbb amerikainak nincs sok választása a szélessávú internetszolgáltatók tekintetében, és így nem sokat tehetnének, ha a szolgáltatók feladnák semlegességüket. A kongresszusnak kell tehát megőriznie az internetet jelenlegi formájában - hangsúlyozza a lap. Tudomása szerint Ron Viden oregoni demokrata párti szenátor semlegességi törvény benyújtására készül, amely tiltaná, hogy az internetszolgáltatók kivételezzenek egyes tartalomszolgáltatókkal, vagy pedig elsőbbséget biztosítsanak saját tartalomszolgáltatásuknak.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás

A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon. 

2024. december 12. 18:02

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32