A hollandok körében a legelterjedtebb a PC és az internet

Genda Csongor Zoltán, 2006. február 24. 20:21
Egy a héten közzétett felmérésből kiderül, hogy sehol a világon nincs úgy elterjedve a számítógépek és az internet használata, mint Hollandiában. Ezek szerint az ország állampolgárainak 82%-a használ PC-t, és a lakosok 72%-a pedig rendszeresen él a világháló nyújtotta lehetőségekkel.
A dobogó második fokán követi őket Kanada, ahol az emberek 79%-a vagy otthon, vagy a munkahelyén kerül közvetlen kapcsolatba a számítógéppel, 71%-uk pedig gyakorta internetezik, és a harmadik helyre visszaszorult Egyesült Államokban pedig ez az arány 76 illetve 70%.

A szakértők úgy vélik, hogy Hollandiában a számos adókedvezmény, és a szolgáltatások alacsony árai az oka a nagyszámú PC- illetve internethasználatnak. Az állami támogatásoknak köszönhetően az ottani lakosok jóval olcsóbban juthatnak hozzá egy új számítógéphez, mint másutt, és a DSL-előfizetések árai is jóval az európai átlag alatt vannak, azaz míg a kontinens más országaiban átlagosan 37 euróba kerül a havi díj, addig a hollandok csupán 17 eurót kell hogy fizessenek ugyanazon szolgáltatásért.

Kulcsszavak: trend DSL internet

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36