Kínai DVD-formátum a CeBIT-en

Genda Csongor Zoltán, 2006. március 8. 19:11
A Kínában kifejlesztett VMD-formátum (Versatile Multilayer Disc) CeBIT-en való bemutatására készül a New Media Enterprises (NME) cég, akik ezen szabványt küldik harcba a HD DVD- illetve Blu-ray-diszkek ellen.
A fejlesztők szerint az ötrétegű VMD-korongokon akár 100 gigányi (rétegenként 20 Gb) adatot is tárolhatnak majd a felhasználók, és ráadásul ezen lemezek sem vastagabbak a hagyományos DVD-knél. A kiállításon bemutatásra kerülnek majd az első 40 Gb-os VMD-diszken tárolt teljes HD-felbontású 1920x1080 képpontos filmek, valamint az ezen formátumot támogató lejátszók is.

A technika különlegessége, hogy a vörös lézeres megoldáson alapszik, és így rendkívül olcsón előállíthatóak mind a lemezek, mind pedig a VMD-Playerek (150 dolár) is. Az alacsony előállítási költségeknek köszönhetően a Versatile Multilayer Disc-eken megjelentett filmek nem lesznek drágábbak, mint a hagyományos DVD-ken terjesztettek. Az NME képviselői elmondták, hogy ezidáig már szerződést kötöttek több oroszországi, kínai, indiai és dél-koreai filmforgalmazóval is, és 2006 végéig mintegy ötven Hollywood-i produkció VMD-változatát teszik elérhetővé.

Egyelőre még nem lehet tudni, hogy sikerül-e betörnie az új kínai szabványnak az európai illetve amerikai piacokra, azonban az ázsiai régióban minden valószínűség szerint nagy népszerűségnek örvendenek majd a jutányos áron beszerezhető VMD-lemezek és lejátszók.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32